6p
Azoknak a kft-knek, amelyek jegyzett tőkéje nem éri el a 3 millió forintot, legkésőbb március 15-ig dönteniük kell törzstőkéjük sorsáról.

Milyen módon és milyen határidőig kell gondoskodni a kft-k tőkeemeléséről?

A kft-k minimum jegyzett tőkéjének 3 millió forintra emeléséhez a tagoknak adott esetben többletforrást kell rendelkezésre bocsátania. Erre többféle lehetőség van - hívja fel a figyelmet Dr. Szűcs Bálint, az RSM Hungary jogi partnere - a tőkeemelés megvalósítható pénzbeli hozzájárulással, apporttal vagy a törzstőkén felüli vagyon terhére történő tőkeemeléssel is.

Törzstőkén felüli vagyon terhére történő tőkeemelés

A tőkeemelés megvalósításának egyik lehetősége a társaság törzstőkén felüli vagyonából történő tőkeemelés. Ehhez a társaságnak az előző üzleti évre vonatkozó mérlege (vagy közbenső mérlege) szerint rendelkeznie kell olyan törzstőkén felüli vagyonnal, amely tőkeemelésre fordítható és a tagok legalább háromnegyedének ezt meg kell szavaznia. A törzstőkén felüli vagyonból történő törzstőke emelés lényegében a saját tőke elemei közötti átrendezést jelent, amely a cégbíróság által történő bejegyzéssel teljesül. Ekkor a tagok semmilyen többletvagyon rendelkezésre bocsátására nem kötelesek.

A törzstőke felemelésének fedezetét a társaság 6 hónapnál nem régebbi beszámolója, vagy közbenső mérlege alapján kell igazolnia. Ehhez a cégnek 2017. március 15-e előtt el kell fogadnia a 2016. évre vonatkozó éves beszámolóját, vagy közbenső mérleget kell készítenie, amely tartalmazza a tőkeemelés fedezetét, így érdemes minél gyorsabban lépni.

Tőkeemelés pénzbeli hozzájárulással

A tőkeemelést a tagok legegyszerűbben pénzbeli hozzájárulással teljesíthetik. Ha a megemelt tőke összegét a cégbejegyzési kérelem benyújtását megelőzően teljesítik, akkor a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell a banki igazolást a pénzbeli hozzájárulás befizetéséről. Ugyanakkor a Ptk. a pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítésének határidejére vonatkozó kötelező szabályt nem tartalmaz. Nincs akadálya annak, hogy a kft. feltőkésítése során a hátralékos pénzbetét befizetésének időpontját a létesítő okirat, illetve a taggyűlési határozat akár 2 évnél hosszabb időben határozza meg.

Bár így a tőkeemelés tényleges teljesítésének időpontja kitolható, a jogszabály előír ehhez kapcsolódó korlátokat. Ha a tag a pénzbeli hozzájárulásának kevesebb, mint felét köteles megfizetni a módosítási kérelem benyújtásáig, vagy ha a vagyoni hozzájárulás teljesítésére egy évnél hosszabb határidő áll rendelkezésre, úgy a társaság osztalékfizetése korlátozásra kerül. A cég nem fizethet addig osztalékot, amíg a ki nem fizetett nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. További szabály, hogy a tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért, azaz az elhatározott, de nem teljesített tőkeemelésért a tag felelős marad.

Tőkeemelés apport (nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás) révén

A Ptk. nem ír elő kötelező készpénz-apport arányt, így lehetőség van arra is, hogy a törzstőke-emelés kizárólag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) útján valósuljon meg. Apport lehet minden forgalomképes, az apportőrtől független, vagyoni értékkel bíró dolog, szellemi alkotás vagy vagyoni értékű jog, olyan követelés, amelyet az adós elismert, vagy jogerős bírósági határozaton alapul. A joggyakorlat szerint ingatlan tulajdonjoga, bérleti joga illetve használati- és üdülőhasználati joga is apportálható, valamint a már megszerzett védjegyoltalom szerződéssel szintén átruházható. Vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismeretek és tapasztalatok (know-how) is minősülhetnek nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak.

Ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás a törzstőke felét nem éri el és a társaság alapításakor nem bocsátották teljes egészében a társaság rendelkezésére, a fennmaradó nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a társasági szerződésben meghatározott időpontig, de legkésőbb a tőkeemeléstől számított három évig kell szolgáltatni. Amennyiben az apport értéke a törzstőke felét eléri, úgy azt a tőkeemeléskor rendelkezésre kell bocsátani a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtásáig. Ha az apport átruházáskori értéke nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a társaság az átruházástól számított öt éven belül követelheti az apportot szolgáltatótól.

A tőkeemelés bejelentése 30 napon belül kötelező

A társasági döntést követő 30 napon belül kell a cégbíróság részére benyújtani módosításokról a változásbejegyzési kérelmet. Legkésőbb tehát 2017. március 15-én kell a szükséges döntést hozni egy Kft. törzstőkéjének felemeléséről és a Ptk. szabályaival összhangban történő továbbműködésről, és 2017. április közepéig kell benyújtani erről a változásbejegyzési kérelmet a cégbírósághoz.

A kötelező változásbejegyzésnél - kizárólag a Ptk.-ban előírt törzstőke emelés, és Ptk. rendelkezéseihez történő igazítás miatti módosítások - illeték és közzétételi költségtérítés fizetési kötelezettség nem terheli a társaságot. Amennyiben más módosítást is végrehajt a társaság, úgy az általános illetékfizetési kötelezettség terheli a céget.

Szankciók a kötelezettség elmulasztása esetén

Noha a Ptk.-ból a pénzbírság törlésre került, azzal a társasággal szemben, amely nem teljesíti a jogszabályban előírt tőkeemelési illetve jogharmonizációs kötelezettséget, a cégbíróság továbbra is jogosult törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezni. Az intézkedésre okot adó körülmény súlyától függően pénzbírságot szabhat ki, amelynek összege százezer és 10 millió forint között változhat.

Kezdeményezheti továbbá a legfőbb szerv összehívását, felügyelő biztos kirendelését, végső esetben akár meg is szüntetheti a társaságot. Ha kényszertörlésre kerül sor, a vezető tisztségviselőt, a korlátlanul felelős tagot, és a korlátolt tagi felelősséggel működő gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tagot a cégbíróság öt évre eltilthatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG