6p

Az egész világon jelentős változások mennek végbe napjainkban. A láthatatlan, alattomos ellenséggel szembeni harc hosszú időre nyomot hagy majd a gazdasági életben. A COVID-19 vírus okozta válság időszaka olyan új elemeket hoz be a gazdasági szereplők életébe, melyek új szolgáltatások, új termékek iránti igényeket alakítanak ki, vagy a már meglévőkkel szemben támasztanak új elvárásokat. Egyes ágazatokat mélyebben érint az átalakulás, és vannak olyanok is, amelyeket felületesebben támad meg. Közös jellemző az átalakulásokban, hogy általánosságban véve egyértelműen előtérbe kerül a „védelem”, a „megelőzés” és életünk, javaink biztosítása. Nem teljesen új a helyzet, hiszen az üzleti életben sikeres üzletemberek részéről az élet ezen területei eddig is megfelelő figyelmet kaptak, viszont a jelenlegi válság hatására kialakult új életben bekövetkező változások a jövőben minden eddiginél intenzívebben hozzák fókuszba a biztonsággal, védelemmel kapcsolatos megoldások iránti keresletet és szükségérzetet.  

EREDETI PIACI ÁLLAPOTOK

A biztonsági szolgáltatások területe alapvetően komoly intenzitással fejlődött az elmúlt évtizedekben. Az évtizedekkel ezelőtt még hagyományosan az őrzés-védésre koncentráló üzletág új, innovatív megoldásokkal bővült. A fejlődés egyik iránya az IT fejlesztésekkel automatikusan megjelenő adatbiztonsági terület, melyben a hazai cégek is élen járnak, nemzetközi szinten is a legjobbak közé tartoznak. Az első ébredési fázison túljutva, mára mindenki megtanulta, hogy a személyes és céges adatok kibervédelme ugyanolyan fontos, mint egy adott objektum őrzése. Ez a tanulási időszak egy jó időre háttérbe is szorította a hagyományos védelmi területek további fejlesztését, pedig a változások ugyanolyan mértékűek itt is, csakúgy, mint az adatvédelem területén.

A hagyományosnak mondható védelem tekintetében jelentős kihívás a piacon, hogy a védelmet igénylő cégtulajdonosok, vezetők, döntéshozók sok esetben még komoly prekoncepcióval gondolnak erre a szolgáltatásra. Mindenki számára ismeretes kliséképek jelennek meg, sokszor nem túl magasan képzett, az átlagembert akár már megjelenésükkel is elbizonytalanító, a munkájukat ráadásul kiszámíthatatlan minőségben végző dolgozókról.

A piac közben teljesen átalakult, és bár ez a hagyományos klisé még mindig megtalálható a hazai kínálatban is, egyre több cég mozdult el a komoly, minőségi védelmi szolgáltatások biztosításának irányába. Ezek a cégek megfelelően kialakított szelekciós folyamattal építik csapataikat, folyamatos kontroll alatt tartják kollégáikat, és megjelent a biztonsági cégvezetők körében is a „speciális szaktudás”, melyet ezen a területen elsősorban a tapasztalat mentén épít fel egy szakember. Ennek megfelelően ma már elérhetőek olyan, a céges védelmekre szakosodott védelmi cégek, amelyek a hagyományos objektumvédést minőségi szintre emelték. Munkájuk megbízható, ellenőrizhető, és valóban stabilitást teremt a megrendelő üzletében.

INNOVATÍV VÉDELEM ÉS TANÁCSADÁS

A BASTION, igazodva a modern piaci elvárásokhoz, megfelelő szinten egyesíti a hagyományos védelmi szolgáltatásokat az új, innovatív, az emberi munkát kiegészítő – sokszor helyettesítő –, így az emberi hibák mértékét jelentősen csökkentő vagy megszüntető megoldásokkal. A BASTION komplex megoldást nyújt megrendelői számára a biztonságtechnika, a védelem és az élőerős őrzés területén. A BASTION túllép a hagyományos megközelítésen, mely szerint termékeket, szolgáltatásokat ad el a partnerek számára.

A BASTION fő üzenete, hogy a megrendelőnek elegendő saját üzleti területével foglalkoznia, míg az üzlet biztonsági védelmének kérdését a BASTION-ra bízhatja. Ennek alapvető feltétele a kiemelt színvonalú, 18 év és több mint 1000 megbízás során megszerzett tapasztalat, melynek köszönhetően a partner kiemelt szintű tanácsadást kap.

A tanácsadás mellett fontos szerepet kapnak az „értelmes innovatív” megoldások, melyek nemcsak az újdonság erejével hatnak, hanem bizonyíthatóan növelik is a védelmi szintet az együttműködések során. A nemzetközi szinten egyre keresettebbé váló robotika, drón, vagy éppen e-napló alapú megoldások átláthatóvá, egyszerűen követhetővé és emberi mulasztásoktól mentessé teszik az üzleti védelmet, mellyel direktben járulnak hozzá a hosszú távú sikerhez. Az új megoldások használatával a BASTION azonban a „mértékletesség elvét” alkalmazza, mely biztosítja, hogy a megfelelő nyugalom garantálása maradjon a fókuszban, ne billenhessen el sem az emberi erőforrás alkalmazása, sem annak felesleges és veszélyeket rejtő megszűntetése irányába.

A BASTION EGYEDISÉGE

  • Védelmi helyzetfelmérés, a jelenlegi állapotok értékelése
  • A védelem erős / gyenge pontjainak definiálása, a veszély mértékének kategorizálása
  • Védelmi fejlesztésiterv-javaslat elkészítése
  • Egyedi szolgáltatásportfólió biztosítása
  • Magas színvonalú, szelekción alapuló, hagyományos védelmi szolgáltatások biztosítása
  • Innovatív, modern megoldások védelmi szolgáltatásba történő beépítése
  • Üzleti gondolkodásmódon alapuló kivitelezés
  • Folyamatos, szigorú kontroll
  • Folyamatos, átlátható riportok a megrendelő felé

 

A BASTION SZAKMAI HÁTTERE

A BASTION alapító tulajdonosai 18 éve dolgoznak a védelmi szolgáltatások területén. Megbízásaikat a védelem biztosításának legfontosabb területein teljesítették: ipari és kereskedelmi egységek, sportrendezvények, építőipari szektor és közigazgatási terület. Megbízást teljesítettek többek között olyan megrendelők felé, mint a Békásmegyeri Piac és Vásárcsarnok, COLAS Hungária Zrt. irodaháza, Aquincum Általános Iskola, Kerék Általános Iskola és Gimnázium, Zrínyi Palota rendezvényei, építkezések Budapesten és vidéken több helyen, Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség rendezvényei, Atlantisz Tradicionális Pránanadi Alapítvány rendezvényei, Budapest Környéki Törvényszék, Spar üzletek járőrellenőrző szolgálata, Kistarcsa Logisztikai Központ, BKK ügyfélszolgálati irodák, Zrínyi Palota (volt Duna Palota) rendezvényeinek biztosítása.

Alap vállalkozásaik, a Bastion Security Kft. és a Bastion Guard Kft. Leginkább a hagyományos megrendelések kiszolgálására szakosodnak, és konkrét meglévő igényeket szolgálnak ki. A BASTION a prémium igényeket elégíti ki, így elsősorban a sikeres, fejlődő hazai vállalkozások, nemzetközi cégek védelmére fókuszál. A prémium partnereknél a nyugalom és a védettség érzésének hangsúlyos pontjai a szakmai tanácsadás, a fejlesztés megtervezése és a komplex kivitelezés.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG