2p
Elsősorban a megüresedő munkahelyek be nem töltésével tervezik végrehajtani a létszámcsökkentést. Konkrét számokról nem tudni, de közölték: minden tizedik adminisztratív pozíciót megszüntetnek.
Fotó: Reuters

Több ezer munkahelyet számol fel az elkövetkező három évben világszerte a Daimler AG - jelentette be konkrét létszám megadása nélkül pénteken a német járműipari konszern.

Költségcsökkentési programja keretében a Daimler elsősorban a megüresedő munkahelyek be nem töltésével tervezi végrehajtani a leépítést. Mindemellett részmunkaidős foglalkoztatást kínálnak majd a nyugdíjhoz közeledő munkatársaknak, valamint a munkavállalóval kötött megállapodással csökkentik az adminisztratív létszámot a németországi telephelyeken. Németországban 2029 végéig üzemgazdasági indokkal nem lesznek elbocsátások.

A konszern vezérigazgatója, Ola Källenius ebben a hónapban korábban jelentette be 1,4 milliárd eurós megtakarítási tervét a foglalkoztatási költségeken, ezen belül minden tizedik adminisztratív munkahely felszámolására. Konkrét számok azonban akkor sem hangzottak el.

"Az üzemi tanáccsal a karcsúsításról megkötött keretegyezménnyel 2022 végéig el tudjuk érni a kitűzött célt" - fogalmazott Wilfried Porth személyzeti igazgató a Daimler pénteki közleményében. "A szükséges intézkedéseket a szociális következmények maximális figyelembe vételével fogjuk végrehajtani" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a megállapodás sarokpontjai teljesítésének a részleteit az elkövetkező hetekben dolgozzák majd ki.

A bejelentés szerint a határozott idejű munkaszerződéseket csak "nagyon korlátozott számban" fogják lejáratkor meghosszabbítani. Az új heti 40 órás munkaszerződésekkel pedig "szűkmarkúan" fognak bánni, emellett ösztönzőkkel igyekeznek majd rávenni meglévő alkalmazottaikat munkaidejük önkéntes csökkentésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG