3p
Horvátország legnagyobb magánvállalatában tavaly szerzett csaknem 40 százalékos tulajdonrészt hitelezője, a Sberbank, most azonban túladna rajta. Az Agrokor korábban csak egy vitatott törvénnyel menekült meg a csődtől, a botrányba a horvát gazdasági miniszter is belebukott. A horvát cég több mint 60 ezer dolgozót foglalkoztat, árbevétele a GDP 15 százalékát teszi ki.
Az Agrokor korábbi központja Zágrábban.2017 végén új központba költözött a cég Forrás: Wikipédia

A legnagyobb orosz bank, a Magyarországon is érdekelt Sberbank azt tervezi, hogy eladja 39,2 százalékos részesedését a legnagyobb horvát élelmiszertermelő és kiskereskedelmi cégben, az Agrokorban.

Megfelelő vevőt keresnek

A Sberbank sajtóosztálya az Interfax orosz hírügynökséggel azt közölte, hogy a tulajdonrész eladása függ az ártól és a vevőtől.

"A vevő kiválasztásakor komoly felelősséget érez azokkal az országokkal szemben, ahol jelen van az Agrokor"

- közölte a bank. A Szlovéniában, Boszniában, Szerbiában és Magyarországon is érdekelt cégcsoporton belül mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret, a cég éves árbevétele pedig eléri a horvát GDP 15 százalékát.

Majdnem csődbe ment

A Sberbank 2014 áprilisában 600 millió euró hitelt nyújtott az  Agrokornak. Két hónappal később a horvát cég 452 millió euróért többségi részesedést szerzett a Mercatorban, amely a Balkán legnagyobb élelmiszer kiskereskedelmi vállalata több mint kétezer bolttal. A Sberbank 2016 májusában további 350 millió eurót adott a horvát cégnek.

2016-ban csődközelbe került a 93 százalékban magántulajdonban lévő mamutvállalat - Horvátország legnagyobb magáncége, munkáltatója és földbirtokosa -, de elkerülte az összeomlást a 2017 áprilisban a parlament által gyorsított eljárásban elfogadott törvény révén. Ez lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást.

A miniszter is belebukott

Mint arról beszámoltunk, a folyamatot számos botrány kísérte. 2018 elején a közvélemény nyomására lemondott az Agrokor élére kinevezett rendkívüli kormánybiztos, májusban pedig Martina Dalic volt gazdasági miniszter is.

A tárcavezető azután döntött a lemondásról, hogy egy horvát hírportál nyilvánosságra hozta Dalic privát levelezését több konzulens céggel. Ebből kiderült, hogy ugyanazok írták az Agrokor megmentésére irányuló törvényt, akik később profitáltak a jogszabály érvényesítéséből.

Beszálltak az oroszok

Tavaly júliusban a válságmenedzsment az adósság fejében tulajdonszerzést ajánlott fel az orosz banknak, amely így végül megszerezte a cég 39,2 százalékát.

Az Agrokor egy másik orosz hitelezője, a VTB Bank 7,5 százaléknyi részesedést kapott. A horvát cégben a kötvénytulajdonosok 25 százalékos, a horvát bankok 15,3 százalékos, a beszállítók 4,7 százalékos tulajdonhányaddal rendelkeznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG