Az Aldi kereskedelmi cégcsoport a tervek szerint 2020-ra 30 százalékkal csökkenti valamennyi áruházának az eladótéri négyzetméterre vetített szén-dioxid kibocsátását a 2012-es bázisévhez képest - közölte a társaság. A vállalás a cég valamennyi országban működő leányvállalatára, így a teljes magyarországi áruházláncra is érvényes.
A közlemény szerint a magyarországi Aldi máris jelentős eredményeket ért el, ugyanis a 2012-es évhez képest két év alatt 10 százalékkal csökkent egy átlagos üzletben az eladótéri négyzetméterre vetített szén-dioxid kibocsátása.
Közölték, hogy a cég folyamatosan átáll a LED-es világítástechnikára, a jövő év végétől pedig az újonnan nyíló üzletek valamennyi fényforrása - beleértve az eladóteret, a raktárt, a szociális helyiségeket, és a parkolót is - LED-technológián alapul majd, így a harmadára-negyedére csökken az új üzletek világítástechnikájának áramfogyasztása. Az áruházlánc emellett a hővisszanyerés elve alapján működő fűtési rendszereket épített be az üzletekbe.
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





