3p

Az első félévben 542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a a BÉT Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít.

Az idei üzleti évre jellemző szezonális hatások miatt – a tavalyi év első felében elért 742,4 millió forintos nettó árbevételhez képest – 27 százalékkal kevesebb, 542,2 millió forintos árbevételt ért el a vállalat a 2025. június 30-án lezárult első félévben, derül ki a cég közleményéből.

„Az intenzív kereskedelmi tevékenységnek köszönhetően 2025-ben tovább bővült a cég ügyfélköre, és idén már olyan projektekre is sikerült leszerződnünk, amelyek éven túlnyúló, 2-3 évre szóló megbízást jelentenek a társaságnak, így stabilizálják a cash-flow helyzetünket, és fedezetet biztosítanak a fejlesztési terveink és a nemzetközi terjeszkedésünk finanszírozásához. Az év első hat hónapjában a projektek előkészítése és a szerződések megkötése zajlott, így az idénre tervezett bevételek nagyobb részét a második félévben realizáljuk majd” – mondta el Márton Miklós vezérigazgató.

„Rendelésállományunk már az első félév végére meghaladta az 1,5 milliárd forintot, ami alapján a 2025-ös pénzügyi év egészére – a tavalyi rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos árbevétel után – 20-25 százalékos árbevétel-növekedést várunk az előző évhez képest” – emelte ki.

„Idén tavasszal jelentettük be, hogy a nemzetközi piaci jelenlétünk erősítésének, illetve a disztribúciós hálózatunk kiépítésének támogatása céljából tőkeemelést tervezünk. A zártkörű tőkeemelés június végén lezárult, és ennek keretében mintegy 60 millió forint tőke bevonására került sor” – tette hozzá Márton Miklós.

Az idei évtől a ViVeTech belépett az osztalékpapírok körébe, amelybe a BÉT-en szereplő cégek csupán ötöde tartozik; a társaság tavalyi nyeresége közel 20 százalékát a következő napokban fizeti ki a részvényesek számára. Az osztalékfizetés mellett a cég hosszú távon is elkötelezett.

A 2011-ben alapított, magyar tulajdonú vállalat IT-biztonsági megoldásaival többek között hazai és nemzetközi kritikus infrastruktúra-szolgáltatók – így például az egészségügy, a közlekedés, a közszolgáltatások és a közigazgatás területén működő ügyfelei – kibertámadások elleni védekezését segíti.

A ViVeTech részvénye 2022. május 31-én került bevezetésre a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra specializált Xtend piacára, a társaság nyilvános tulajdonban lévő részvényeinek aránya jelenleg 20,17 százalék. A vállalat árfolyama az elmúlt egy évben – a korábbi időszakhoz képest jelentős forgalomnövekedés mellett – 37 százalékkal emelkedett, a papír záró ára 2025. szeptember 9-én 316 forint volt, olvasható a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG