4p
Étrend-kiegészítő miatt bírságolt a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Celsus Természetgyógyászati Kft., a kényszertörlés alatt álló Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Netamin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. megtévesztő tájékoztatást nyújtott ördögnyelv kivonatot is tartalmazó egyes étrend-kiegészítőiről.

Gond volt a glükománn-nal

A GVH két vizsgálata feltárta, hogy egyrészt a Celsus és az Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., másrészt a Netamin által ajánlott napi adagok csak 0,6-1 g, valamint 1-1,5 g glükomannánt tartalmaznak, így azokról a hirdetett, jótékony, egészségre vonatkozó hatásokat megjelenítése jogszerűtlen volt.

Az étrend-kiegészítő reklámja a Celsus weboldalán.

Az Európai Bizottság – az EFSA európai élelmiszer hatóság (European Food Safety Authority) véleményezését követően – a glükomannánról és annak alkalmazásáról az alábbi táblázatban felsorolt állításokat fogadta el, ám azokat is kizárólag a mellettük feltüntetett feltételek teljesülése esetén. Ez azt is jelenti, hogy a glükomannán testsúlycsökkentő hatására vonatkozó állítás jogszerűen csak csökkentett energiatartalmú étrendi ajánlással együtt tehető - jegyzi meg a hatóság közleménye.

Állítás

Az állítás alkalmazásának feltételei

1.

A glükomannán hozzájárul a vér normális koleszterin-szintjének fenntartásához.

Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 4 g glükomannán napi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 4 g glükomannán napi bevitelével érhető el.

2.

A glükomannán a csökkentett energiatartalmú étrend keretein belül járul hozzá a testtömeg-csökkenéshez.

Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 1 g glükomannánt tartalmaz.

Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás

  • 3 g glükomannán napi bevitelével érhető el, amelyet
  • csökkentett energiatartalmú étrend keretében,
  • három, egyenként 1 g-os adagban,
  • 1–2 pohár vízzel, étkezések előtt kell bevenni.

 

A GVH egyik döntése szerint a Celsus és az Integcom tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert 2014 áprilisától novemberéig az Ördögnyelv kivonat zöldteával étrend-kiegészítő terméket

  • a fogyás ütemére vonatkozó, étvágycsökkentő, emésztést könnyítő, és a túlsúly kedvezőtlen hatásait csökkentő megtévesztő reklámállításokkal népszerűsítette;
  • az „eredeti” jelző használatával reklámjaiban piacelsőségi állítást fogalmazott meg, aminek a valóságtartalmát nem igazolta;
  • gyógyhatásra utaló állításokkal népszerűsítette termékét az élelmiszerekre vonatkozó ágazati előírások ellenére.

A Celsus és az Integcom több lapkiadó társasággal szerződve tett közzé reklámokat szerkesztői tartalomnak álcázva is.

A GVH másik döntése szerint a Netamin szintén tisztességtelen magatartást tanúsított, mert 2014 májusa és novembere között a Netamin Ördögnyelv kivonat EXTRA étrend-kiegészítőt

  • nem engedélyezett egészségre ható állításokkal reklámozta;
  • megalapozatlan piacelsőségi állításokkal népszerűsítette, versenytársaival szemben szívbarátnak, vérnyomást növelő adalékot nem tartalmazónak minősítve e terméket, az EXTRA elnevezést pedig a kiemelkedő hatóanyag-tartalom megjelölésére használva.

A GVH a Celsus és az Integcom esetében a termék értékesítéséből származó becsült árbevételekből kiindulva határozta meg a bírság alapösszegét, a Netaminnál pedig a kommunikációs költségekre alapozott. Mindkét jogsértés szankcionálásakor értékelt súlyosító és enyhítő körülményeket. Így a GVH a Celsusra 1,1 millió forint, az Integcomra 10 millió forint, és a Netaminra 3 millió forint bírságot rótt ki.

A GVH a jogsértésekért összesen 14,1 millió forint bírságot szabott ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG