2p
72 milliárdba kerül a 44 kilométer.

Kihirdette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M4-es Üllő-Cegléd közötti szakaszának nyertes kivitelezőit. Az Üllő-Albertirsa 30 kilométeres szakaszt a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. 52,1 milliárd forintért, az Albertirsa-Cegléd 14 kilométerest szakaszt a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. 20,48 milliárd forintért építi meg, az ehhez szükséges forrást a magyar költségvetés biztosítja.

A legalacsonyabb ajánlat nyert

A NIF közleménye szerint az Üllő-Cegléd közötti szakasz építése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF beruházásában valósul meg. A NIF pénteki tájékoztatása szerint a 44 kilométer hosszú szakasz fejlesztése két ütemben épül. A nyílt közbeszerzési eljáráson nyertesek egyben a legalacsonyabb ajánlatot is tették.

Jövőre kezdődhet az építkezés

A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, a kivitelezési munkálatok az időjárástól függően 2017 elején kezdődnek meg. A teljes szakasz kivitelezése 2019 harmadik negyedévére fejeződik be. Az új nyomvonalon vezetett Üllő-Albertirsa szakasz 2X2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi útként épül meg. A meglévő Albertirsa-Cegléd közötti 2X1 sávos szakaszokat 2X2 sávra bővítik. A 2X2 sávos forgalmi szakaszokat felújítják, összesen 9 új külön szintű csomópontot is létesítenek. Emellett komplex pihenő épül Cegléd térségében, egy egyszerű pihenő pedig Pilis közelében. Az útszakasz megépítésével tehermentesítik az átmenő forgalomtól Monort, Monorierdőt, Pilist, Albertirsát, Ceglédbercelt és Ceglédet.

Még mindig nagyon drága az útépítés

Gyors fejszámolással elvégezhető, hogy a 72 milliárd forint 44 kilométerre azt jelenti, hogy kilométerenként több mint 1.6 milliárd forintot fizet a NIF. Összehasonlításképpen, mikor Horvátországban épült az A12-es autópálya, ami hegyeken, és völgyeken keresztül megy át, annak kilométere 523 millió forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
Vállalat Hihetetlen energiapazarlás folyik Magyarországon, egyetért Kapitány Istvánnal a magyar tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett Masterplast befektetői napján a cég vezetői a vállalat friss eredményei mellett az új magyar kormány elképzeléseiről is beszéltek.
Vállalat A Balkánon terjeszkedik a 4iG, Jászai Gellért személyesen utazott el
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:00
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban folytatott tárgyalásokat Hristijan Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Nikoloski miniszterelnök-helyettessel a vállalatcsoport észak-macedóniai stratégiai beruházásairól és hosszú távú fejlesztési terveiről.
Vállalat Óriásit hajrázott a kínai e-kereskedelmi nagyágyú, ennyire volt elég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 08:35
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye majdnem a duplájára nőtt, bevétele mérsékelten emelkedett a cég pénzügyi negyedik negyedévében.
Vállalat Remekelt a Grafisoft Park SE az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:23
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye az első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal 2,67 millió euróra nőtt, összhangban a menedzsment várakozásaival – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Visszaállnak a Wizz Air Budapest-Tel Aviv járatai
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 16:57
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést – közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
Vállalat Prémiumügyfeleinek kedveskedik az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 15:52
Az UniCredit bejelentette a „Prime by UniCredit Bank” új, prémium ügyfelei számára kidolgozott szolgáltatási modelljének indulását, egyszerre kilenc közép- és kelet-európai piacon – Bulgáriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG