5p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. felvette anyavállalata nevét, Eurizon Asset Management Hungary néven folytatja tevékenységét. 

Az 1997 áprilisában alapított cég a hazai alapkezelési piac meghatározó szereplője. A befektetési alapokban kezelt vagyon tekintetében az alapkezelő 2018 nyara óta a negyedik legnagyobb szereplő, 2020. december 31-én több mint 480 milliárd forintnyi vagyont kezelt 42 befektetési alapban és vagyonkezelt ügyfelei portfóliójában. Alapjai közül a CIB Start Tőkevédett Alap a negyedik legnagyobb vagyont kezelő nyilvános hazai befektetési alap volt a BAMOSZ adatai alapján.

Meghatározó esemény volt a cég életében, amikor 2013-ban az Intesa Sanpaolo Csoport – amelynek része a CIB Bank Zrt. is – vagyonkezelésre specializálódott tagja, az Eurizon cégcsoport régióközpontot hozott létre Szlovákiában, és ennek keretében a CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. a VÚB Asset Management, správ. spol., a.s. 100 százalékos tulajdonába került. Ennek az integrációs folyamatnak fontos állomása az egységes brand kialakítása, melynek keretében a VÚB Asset Management, správ. spol., a.s. neve 2020 márciusában Eurizon Asset Management Slovakia správ. spol., a.s.-re változott, 2021 áprilisában pedig a CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. neve változik Eurizon Asset Management Hungary Zrt.-re.

Az Eurizon az elmúlt 35 évben folyamatos innovációval törekedett a növekedésre, így az európai vagyonkezelési piac egyik globális jelenléttel rendelkező vezetőjévé vált (a Broadridge adatai alapján). 2020 december végén pedig az olasz vagyonkezelési piac kiemelt szereplője lett 349 milliárd eurós kezelt vagyonával. Az Eurizon a világ 8 országában rendelkezik leányvállalattal, és további 16 országban van jelen helyi fiókokon, kereskedelmi irodákon, külső forgalmazói és együttműködési megállapodásokon keresztül. A Csoport számára kiemelten fontos a régiónkban való jelenlét, a horvát és a szlovák leányvállalat a második, a magyar a negyedik legnagyobb helyi piaci szereplő. Az Eurizon erőteljesen jelen van Ázsiában is az Eurizon Capital Asia Limiteden és annak a kínai Penghua Fund Management-ben fennálló 49 százalékos részesedésén keresztül. Ezeket az eszközöket is beleszámítva a 2020 december végi összes kezelt vagyona 452 milliárd eurót tett ki.

Mindezeken túl az Eurizon elkötelezett a fenntartható és felelős befektetések iránt: elsőként hozott létre etikus befektetési alapot Olaszországban 1996-ban, 2017-ben pedig integrálta az ESG irányelveket a befektetési döntéshozatali folyamataiba. 

Marco Elio Rottigni, az Intesa Sanpaolo Nemzetközi Leánybankok Divíziójának vezetője elmondta: „Magyarország kiemelkedően fontos az Intesa Sanpaolo Csoport globális stratégiájában a közép- és délkelet-európai összekötő szerepe miatt, ami vonzóvá teszi a külföldi befektetések számára. Ennek bizonyítéka a több mint harminc éves stratégiai elkötelezettségünk az ország iránt, a CIB Bank által ügyfeleinknek nyújtott folyamatos támogatás, mint ahogyan a magyar reálgazdaság fenntartható növekedése is. A CIB Bank korszerű hitelajánlataival és befektetési szolgáltatásaival a magyar bankrendszer egyik motorja. Ezen felül a bankot a magyar piac egyik éllovasaként ismerik el a digitalizáció területén, és a Nemzetközi Leánybanki Divízió digitális innovációs stratégiájában is kiemelkedő szerepet játszik."

Marco Elio Rottigni
Marco Elio Rottigni

Marco Elio Rottigni hozzátette: „Meggyőződésem, hogy most az Eurizon Asset Management Hungary-vel való partnerség még jobban felértékelődik, és fókuszba kerül a Csoport szinergiákon alapuló piaci megközelítése, ugyanis a CIB disztribúciós kapacitását és innovatív szolgáltatási modelljét kombinálja a nemzetközileg elismert Eurizon márkával, és mindezt felvértezi az Intesa Sanpaolo erejével és világszínvonalú hírnevével.”

Saverio Perissinotto, az Eurizon vezérigazgatója elmondta: "Nagyon elégedettek vagyunk leányvállalatunkkal, az Eurizon Asset Management Hungary-vel, amely a magyar vagyonkezelési iparág meghatározó szereplője. Ez a márkanévváltás fontos mérföldkő a vállalataink egymáshoz való közelítésének útján." Saverio Perissinotto hozzátette: „Az Eurizon gyorsan növeli nemzetközi jelenlétét Európában és világszerte, és Magyarország fontos része kelet-európai fejlesztési stratégiánknak”.

Saverio Perissinotto
Saverio Perissinotto

Az Eurizon know-how-ja és legjobb gyakorlatai az évek során folyamatosan beépültek a mi folyamatainkba is. Büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt évtizedek során CIB Alapkezelőként elértünk a hazai piacon, és nagy várakozásokkal és elkötelezettséggel tekintünk előre, hogy az integrációnknak köszönhetően újabb és újabb innovatív eszközöket és erőforrásokat állíthassunk ügyfeleink szolgálatába.” – mondta Komm Tibor, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. elnök-vezé

Komm Tibor
Komm Tibor
rigazgatója.

 

Az Eurizon többek közt hosszú időre visszanyúló tapasztalattal rendelkezik az ESG befektetések terén, és ezt a komoly tapasztalatot szeretnénk mi is minél jobban kiaknázni termékfejlesztési és vagyonkezelési folyamatainkban.” – tette hozzá Komm Tibor.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hollandia remek napot szerzett Elon Musk-nak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:03
Hollandia engedélyezte a Tesla felügyelt önvezető szoftverének alkalmazását.
Vállalat A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
Imre Lőrinc | 2026. április 11. 11:51
Munkamorálban nem, csak a gyártási folyamatok automatizálásában vehetik fel a versenyt az európai cégek a kínai iparvállalatokkal – hangzott el a Navigator Investments Befektetői Klubján, ahol a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriájában jegyzett társaság vezetői bemutatták a frissített, 2028-ig szóló növekedési stratégiájukat. A célok igen nagyratörőek, annak ellenére, hogy a magas költségek alatt roskadozó iparág már évek óta gyengén teljesít az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt.
Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG