1p
Európa után most Indonézia szaglászik a keresőóriás adóügyei körül.

A Reuters cikke idézi az indonéz gazdasági minisztérium adóügyekért felelős vezetőjét, Muhammad Hanifot, szerinte ugyanis a Google anyavállalata, az Alphabet nem működött közre a hatóságokkal, amikor áprilisban adóelkerülés gyanúja miatt kérvényezték a cég átvilágítását. „Mivel a vállalat nem engedélyezte a vizsgálatot, jó okunk van azt hinni, hogy bűncselekmény áll a háttérben”, véli a szakember. Az eljárást várhatóan hónap végéig elindítják.

Indonéziában egyébként rendkívül szigorúan ellenőrzik a külföldi vállalatokat, különösen az internetes szolgáltatókat, a Google-lal egy időben vizsgálódnak majd a felszámolás alatt lévő Yahoonál, a Twitternél és a Facebooknál is. Az indonéz kormány szerint az amerikai vállalatok jelentős mennyiségű adótartozást halmoztak fel a dél-ázsiai régióban, mivel nem fizetnek adót a kihelyezett hirdetések után (ez több mint 800 millió dollár bevételt jelent), ezt próbálják most rájuk bizonyítani és behajtani.

A Google legutóbb egy hónapja zsebelt be egy jókora bírságot az orosz versenyhivataltól, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:48
A várakozásokat messze felülmúló sikerrel zárult a Vulcan Shield Hungary (VSH) első hivatalos állásbörzéje Békéscsabán. Több százan jelentkeztek az állásokra.
Vállalat A Wizz Air felfüggesztette a Közel-Kelet felé tartó járatait
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 11:16
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát – közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
Vállalat Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:02
A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) 176 600 000 euró (majdnem 70 milliárd forint) össznévértékű kötvénykibocsátást valósított meg, valamennyit sikeresen lejegyezték – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban.
Vállalat Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
Bózsó Péter | 2026. február 27. 16:07
A csoport pénteken hozta nyilvánosságra tavalyi adatait, és újságírói prezentációt is tartott eredményeiről, illetve terveiről. A 4iG újabb nemzetközi befektetőkre számít ambiciózus növekedési céljai eléréséhez, és pénteken be is jelentette az emirátusi Mubadala megjelenését befektetői között.
Vállalat Arab befektető száll be a 4iG-ba
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:31
A világ egyik vezető szuverén befektetési társasága, a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala) 50 millió dollárt fektet be a 4iG Nyrt.-be átváltozó kölcsön formájában, amely a 2029-es lejáratkor kötelezően részvényekké alakul át.
Vállalat Kiváló hír jött a Richterről
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:46
Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP). A készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként.
Vállalat Történelmi eredmény a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:32
Ez a legerősebb pénzügyi eredményük, további növekedési lehetőségek is vannak.
Vállalat Ötödével növelte árbevételét az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:16
A nyereség viszont csökkent – de csak átmenetileg.
Vállalat Nőtt a bevétel, de csökkent az eredmény a Richternél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:44
Idénre pedig „magas egyszámjegyű” növekedést várnak.
Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG