3p

Szép kis növekedést jelentett a vállalat. 

A Waberer's International Nyrt. 196,7 millió euró árbevételt ért el az első negyedévben, ami 11,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, az EBIT (kamat- és adófizetés előtti eredmény) 11,2 millió euróról 8,5 millió euróra csökkent - tette közzé negyedéves számait a szállítmányozó társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A tájékoztatás szerint a negyedéves nettó eredmény a bázisidőszaki 10,4 millió euróról 1,1 millió euróra esett vissza, részben a pénzügyi soron elkönyvelt 5,7 millió eurós veszteség miatt.

Hogy alakult a cég eredménye?
Hogy alakult a cég eredménye?
Fotó: Waberer's

Mi kellett a rekorderedményhez?

Tóth Szabolcs gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes az eredményeket bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a rekord negyedéves árbevételhez hozzájárult, hogy a kedvezőtlen európai konjunktúra ellenére a társaság mind a három üzletága növekedni tudott, és a korábbi negyedévek átlaga felett alakult a forgalom.

A társaság negyedéves számaira pozitív hatással volt a 2023-ban bejelentett és 2024 első hónapjaiban lezárt két akvizíció: a vasúti logisztikában meghatározó szereplő PSP (Petrolsped) csoport, valamint a szerbiai MDI disztribúciós társaság többségi részesedésének megvásárlása - jelezte.

A nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) árbevétele 6,4 százalékkal 118,4 millió euróra nőtt, míg az EBIT 2 millió euró veszteség lett az előző évi 1,8 millió euró nyereség után. A PSP konszolidációs körbe bevonása 0,3 millió euróval javította a szegmens EBIT teljesítményét.

A szerződéses logisztikai szegmens (RCL) negyedéves árbevétele 16,9 százalékkal 58,5 millió euróra emelkedett. A szegmens EBIT-je sikeres ügyfélakvizíciók hatására 14,8 százalékkal 4,6 millió euróra nőtt.

A biztosítási szegmens 5,9 millió euró rekord EBIT-tel zárta a negyedévet, 9,5 százalékos növekedés mellett, míg az árbevétel 21,4 százalékkal 23 millió euróra nőtt. A javuló profitabilitás a magas befektetési eredményeknek köszönhető, illetve a biztosítási ügyfélportfólió is 15 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben - tájékoztatott Tóth Szabolcs.

Az első negyedéves eredmények után a menedzsment nem változtatott az év elején publikált eredményvárakozásain: az újonnan megvásárolt cégek tulajdonarányos árbevételét is beleszámítva közel 800 millió eurós árbevétellel és 40 millió eurót meghaladó EBIT-tel számol 2024-ben, részben a várhatóan erősebb második félévi teljesítmény alapján.

Nyáron átadják az ecseri raktárt

Tóth Szabolcs az idei év stratégiai mérföldkövei között említette az ecseri raktár idén nyárra tervezett átadását, amelynek eredményhatása már a harmadik negyedévtől jelentkezhet. A két lezárt akvizícióval együtt ezek a stratégiai projektek éves szinten 4-5 millió euróval növelhetik az EBIT-et. A debreceni raktárbázis tervezése elindult, ennek befejezése 2025-re várható - mondta.

A 2027-ig szóló stratégiai célokról szólva a vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy szerződéses logisztikai szolgáltatásoknál a régiós fókusz kerül előtérbe, a magasabb hozzáadott értékű e-kereskedelmi és in-house szolgáltatások, valamint saját raktárkapacitások fejlesztésével, míg a nemzetközi fuvarozási szegmensben a közúti fuvarozás felől a multimodális szolgáltatások felé mozdulnának. A biztosítási üzletágban pedig a termékportfólió további diverzifikációját és felvásárlást is terveznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG