2p

A BYD az első 11 hónapban összesen 4,182 millió autót gyártott, ez 2024 azonos időszakához viszonyítva 11,3 százalékos növekedés – közölte a BYD Company Limited abból az alkalomból, hogy a cég kínai, Jinan városában működő üzemében legyártották a 15 milliomodik NEV (új energiákkal hajtott) autót.

Ugyanebben az időszakban a Kínán kívüli értékesítés darabszáma elérte a 917 ezret, meghaladva a 2024-es év teljes exportértékesítését – számol be róla az MTI.

Cstasorba állnak a BYD modellek
Cstasorba állnak a BYD modellek
Fotó: Wikimedia

A BYD kínai multinacionális high-tech vállalat autóipari leányvállalata 2008-ban vezette be első NEV autóját, amely a világ első plug-in hibridje volt. Az első egymillió NEV legyártásához még 13 év kellett, de a 10 milliomodiktól a 15 milliomodikig már mindössze 13 hónap alatt jutott el a vállalat.

A BYD immár a világ 110 országában és régiójában van jelen. Európában jelenleg 33 országban több mint 1000 kereskedés foglalkozik a kínai márkával, a tervek szerint 2026 végéig a márkakereskedések számát megduplázzák.

Magyarországon is előretör

Magyarországon a cég 2023. évi megjelenése óta 12 értékesítési pont és 7 szervizpont létesült. Az előzetes adatok alapján a magyar piacon is sikeres évet zárnak az idén: a BYD Hungary arról számolt be, hogy 2025-ben péntekig több mint 2200 BYD modellt regisztráltak.

Decemberben, a hónap elejétől számítva a márka a teljes piacon már a 11. helyen áll 3,99 százalékos piaci részesedéssel. A tisztán elektromos modellek piacán január–november között 14,95 százalékos részesedéssel a második legerősebb márka volt, az év végi hajrában pedig még küzd az első helyért.

A BYD erőteljesen invesztál a kutatásba és a fejlesztésbe: 2025 első három negyedévében erre a területre 43,75 milliárd jüant (5,3 milliárd eurót) fordítottak, 31 százalékkal többet a tavalyi első három negyedév összegénél. A kutatás-fejlesztésre fordított kumulált összeg mára több mint 220 milliárd jüan (26,65 milliárd euró).

A BYD Auto célja, hogy ott gyártson, ahol értékesít, a cég több milliárd dolláros beruházással gyárat épít Szegeden, ahol várhatóan 2026-ban, korábbi bejelentés szerint a Dolphin modell gyártásával megkezdődik a termelés.

Címkék: Vállalat BYD Kína

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
Vállalat Így alakítja át üzleteit az Aldi: jönnek a raklapok a boltokba
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 14:59
A 188 üzlet közül 124-et már átalakítottak, további 36 üzlet pedig még idén új elrendezést kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG