5p

A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.

Hangsúlyozta: az osztalékot a cég ki tudja termelni a cég 2035 után is, a Vraylar nélkül is. A közgyűlésnek tartott beszámolójában kiemelte: az idén képesek tartani a stratégiában meghatározott magas egyszámjegyű növekedési ütemet, a jövedelmezőség szintén magas egyszámjegyű lesz. A Richter közgyűlésének döntése szerint a törzsrészvényekre járó osztalék kifizetése 2026. június 11-én kezdődik. Az osztalékfizetés részletes rendjét az igazgatóság állapítja meg és 2026. május 22-ig hirdetményben teszi közzé.

Az éves rendes közgyűlés meghagyta az igazgatóságnak, hogy gondoskodjon a törzsrészvényekre megállapított osztalék részvényarányos kifizetéséről a társaság részvénykönyvében 2026. június 4-én nyilvántartott törzsrészvényesek részére.

Kérdésre válaszolva, a közgyűlést követő sajtótájékoztatón a vezérigazgató elmondta, hogy zajlanak a tárgyalások a „kekváknak (közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány) járó” osztalék kifizetésének elhalasztásáról, utalva arra, hogy Magyar Péterrel volt egy találkozójuk, ahol ez téma volt. Azzal tudnak segíteni, hogy a kekváknak később fizetnek osztalékot.

A közgyűlés kötött pályán volt, nincs más lehetőség – tette hozzá. „Piackonform és jogszerű megoldást igyekszünk találni, hogy ezt a kérést teljesítsük” – fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy ennek van-e jogszerű módja, azt mondta: ez a társaság és az alapítványok közötti „kölcsönös beleegyezésen alapulhat”, és amint megszületik a megállapodás, azt azonnal közzéteszik, „nem hetek múlva, hanem hamar”.

Orbán Gábor a közgyűlésen hangsúlyozta: az adózott eredmény 30-35 százalékát fordítják nagyjából osztalékfizetésre. A nagyobb akvizíciók tavaly nem tudtak megvalósulni, így a korábban reméltnél magasabb a készpénzállomány. Így az igazgatóság azt javasolta, hogy a Richter a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalékot fizessen ki. A javasolt teljes osztalék magában foglal 96,6 milliárd forint rendes osztalékot, valamint 23,4 milliárd forint speciális osztalékot. Azért javasolták a speciális osztalék kifizetését, mert az év végi nettó készpénzállomány meghaladta a tőkeallokációs keretrendszerben meghatározott küszöbértéket – ismertette. Kiemelte: hosszú távon meghatározó hatások érték a céget 2025-ben, ezek közül kiemelte az új, 2035-ig tartó stratégia bevezetését.

A nőgyógyáaszti üzletág jól teljesít

A négy üzletág közül mind bővült, a nőgyógyászat jelentős pozitív hajtóerőt kapott. Ezek közül Orbán Gábor a szintetikus ösztrogén, az Estetrol hormonpótló tabletta bevezetését emelte ki. Jelenleg a készítmény amerikai piaci bevezetésén dolgoznak. Biotechnológiában a törzskönyvi engedélyek megszerzése éve volt a tavalyi, az üzletág fejlődése a tervek szerint halad. Az árfolyamszűrt árbevétel 2,3 milliárd euró lett a menedzsment előzetes várakozásának megfelelően.

Orbán Gábor a tervezett akvizíciókról az MTI érdeklődésére elmondta: folyamatosan szerepel számos nagy akvizíciós célpont a terveik között, a célpontok még megvannak, tavaly több is jó szakaszba jutott. Minden esetben az eladó döntött arról, hogy nem folytatja a tárgyalásokat – fűzte hozzá. Kovács László pénzügyi igazgató elmondta, hogy Oroszország továbbra is fontos piac a Richter számára. A szankciókkal, valamint az árfolyamhelyzettel küzdenek, eddig mindent megoldottak, miközben a helyi verseny is erősödött.

Beke Zsuzsa, a csoport PR és kormányzati kapcsolatok vezetője hozzáfűzte, hogy jó iránynak tartják az önálló egészségügyi tárca létrejöttét. Vizi E. Szilveszter, az igazgatóság elnöke a közgyűlésen elmondta: a vállalat 5 kontinensen működik, közel 125 éves múlttal 100 országban van jelen és a bevételek 93 százaléka külföldről érkezik. A 11 800 alkalmazott több mint fele nem magyar állampolgár. Az eredmények között kiemelte, hogy az árbevétel 2,3 milliárd euró volt tavaly, piacvezető a cég a nőgyógyászati terápiás területen, az árbevétel legalább 10 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítják. Szellemi tőkét tesznek a termékeikbe – húzta alá.

A biotechnológiában egyedülálló kutatásokat indítottak a kelet-közép-európai régióban. A vállalat elmúlt években elért mérföldkövei között kiemelte, hogy a világ 3. legnagyobb gyógyszercége, az Abbvie állandó kutatás-fejlesztési együttműködési szerződést kötött a Richterrel. A Richter árbevételének 48 százalékát az originális és bioszimiláris készítmények biztosították 2025-ben. A vállalat valami olyat ad a világnak a nőgyógyászatban, amit más nem tud – fogalmazott, hozzátéve: a részvényeik 60 százaléka nemzetközi befektetők tulajdonában van. A Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriás kibocsátója, részvényei árfolyama az utóbbi egy évben 9380 és 13 400 forint között mozgott.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG