2p
Óriási német vállalati beruházás Orbán egyik kedvenc városában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Ralf Goldbrunner, a Krones AG végrehajtó tanácsának képviselője a német Krones AG beruházását bejelentő sajtótájékoztató után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. október 10-én. A csomagoló és palackozó berendezéseket gyártó cég csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben és ezzel 500 munkahelyet hoz létre a következő években. MTI Fotó: Soós Lajos

Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, a következő években 500 munkahelyet létrehozó új üzem létesítéséhez a kormány 5,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az üzemben gépipari alkatrészeket és egyéb berendezési alkatrészeket gyártanak majd és mérnöki munkát is végeznek, alkalmazottaiknak első osztályú munkakörülményeket és versenyképes fizetést kínálnak. A Krones AG piacvezető a folyékony élelmiszerek és italok csomagolása terén, a világon minden negyedik üveg vagy palack az általuk gyártott berendezéseken készül.

A német vállalat 2007-ben a szentkirályi, 2008-ban a sárbogárdi, 2010-ben a piliscsévi ásványvíz-palackozóba, 2011-ben pedig a Hell szikszói üzemébe szállított gépsort.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG