2p
Az okos sportkiegészítőket gyártó FitBit felvásárolta az okos karórákat gyártó Pebble-t.
Az első okosóra - a netezők dobták össze rá a pénzt

A VentureBeat techlap arról értesült, hogy előrehaladott tárgyalások vannak az ügyletről. A Fitbit 34-40 millió dollárt adhat a Pebble-ért, amely márkát valószínűleg meg is szüntet majd a cég. A The Information nevű frissen indult szilícium-völgyi szaklap értesülései szerint a Pebble már jó ideje keresi az új tulajdonosát, mivel pénzügyi gondok adódtak.

A Pebble volt az első olyan gyártó, amely színtiszta közösségi finanszírozással gyűjtött össze annyi pénzt (7 millió dollárt az első körben), hogy saját okosórát gyártson, amely aztán igen népszerű is lett, felvéve a versenyt a nagy gyártók modelljeivel.

A Fitbit ezzel megszerezheti komoly szellemi tulajdonra tesz szert, amit előnnyé kovácsolhat a kissé gyengén teljesítő cég. Kevés megújulási lehetőség van a fitness-karkötők piacán, amelyet a Fitbit dominált eddig, ráadásul az okosórák folyamatosan harapnak ki kisebb-nagyobb szeletet ebből a piacból, hiszen ezek a termékek is kínálnak élettani funkciókat és mozgást mérő lehetőségeket, ezért lépéskényszerben volt a cég.

A Fitbit árfolyama november elején szakadt be a menedzsment rossz híreire. Forrás: Google Finance

November elején a tőzsdén is jegyzett cég árfolyama nagyjából 30 százalékot zuhant, miután a menedzsment bejelentette, hogy a korábban jelzett növekedési pálya nem tartható, ráadásul a mostani karácsonyi szezonban üthet be igazán a leállás, pedig két új, továbbfejlesztett terméket is bemutatott a cég.

Címkék: Vállalat Fitbit Pebble

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG