2p
Hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával indul büntetőper Fürst György egykori, vagyongazdálkodásért felelős VI. kerületi szocialista alpolgármester és 23 vádlott-társa ellen kedden a Fővárosi Törvényszéken.

A vád szerint a Fővárosi Önkormányzatok Társulása az érintett önkormányzatok parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a Centrum Parkoló Kft.-vel, amely alvállalkozókat vont be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. Ezen túlmenően egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek felfestésére adott vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentése érdekében.

Hűtlen kezelés, sikkasztás, adócsalás

Az ügyészség szerint a kiszervezett tevékenységek, megrendelt szolgáltatások gazdaságilag indokolatlanok, hátrányosak voltak, a vádlottak 2006 és 2011 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Fővárosi Törvényszék közölte: F. György elsőrendű vádlottat az ügyészség 2 rendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, részben bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja, további 23 társát pedig szintén hűtlen kezelés, sikkasztás, adócsalás és más bűncselekmények elkövetésével.

Nem ez az első büntető pere

Fürst György és tucatnyi társa ellen már 2011-ben indult egy másik büntetőeljárás az Andrássy út 47. szám alatti, műemléknek számító palota  értékesítésével kapcsolatban, ezt 2014-ben egyesítették az Andrássy út 3. - Saxlehner-palota - eladásának ügyével. Abban az eljárásban az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg az elidegenítéseket 2004-ben megszavazó terézvárosi szocialista és szabad demokrata képviselőket, illetve a volt aljegyzőt.

Az eladások miatt indult eljárások adatai szerint a kiszemelt ingatlanokat a valós értékük feléért-harmadáért értékesítették.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG