2p

Októbertől a Széchenyi Kártya Program keretében elérhető összes kkv-hitel kamata 3 százalékra csökkent. A vállalkozások leginkább a mindennapi működés fenntartása és a munkahelyek megvédése miatt rohanták meg az ügyintéző pontokat. Nagy szükség van most a segítségre, a vártnál jóval alacsonyabb gazdasági növekedés miatt az elmúlt két és fél – három évben havonta 1000 vállalkozás dobta be a törülközőt.

Fogynak a vállalkozások pénzügyi tartalékai, a mindennapi működés fenntartása miatt fontos igazán a Széchenyi Kártya Program fix, 3 százalékos kkv-hitele, ami októbertől már a folyószámla-típusú, illetve a likviditási célú konstrukciókra is kiterjed – mondta el a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor-nak adott interjúban Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

A 3 százalékos kkv-hitel iránti érdeklődésről korábban Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is nyilatkozott a Klasszis Podcastban.

A kis- és közepes vállalkozásoknak újabb egy évet kell várniuk a gazdaság beindulására: tavaly még 3 százalék fölötti GDP-növekedést prognosztizált a kormány 2025-re, ehelyett csak fél százalékos bővülés valósulhat meg. A megrendelések elmaradnak, az árbevételi célok sem teljesülnek, így az elmúlt két és fél–három évben tendenciaszerűen, havonta ezerrel csökkent a működő társas vállalkozások száma Magyarországon – fogalmazott a főtitkár.

A teljes interjúban Perlusz László kitért a magyarországi vállalkozói kultúra hiányosságaira, arra, hogy mitől jöhetne már el végre a beruházási fordulat, és hogy miért optimistábbak a cégek mégis annál, mint amit a makrogazdasági környezet feltételezne. De arról is szó volt, hogy a VOSZ szerint hogyan kellene újratárgyalni a tavaly megkötött minimálbér-emelési megállapodást, mennyi maradhat meg az elmúlt év végén kialkudott 13 százalékos tervekből.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Erős kínálat, de visszafogott kereslet jellemzi a kkv-hitelezést
PR | 2025. december 24. 11:42
A magyar kis- és középvállalatok számára a finanszírozási források ma is elérhetőek, a kihívás inkább az ideális gazdasági környezet megteremtése. A vállalkozások egyre tudatosabban kezelik hitelügyleteiket, a bankok pedig partnerekként támogatják őket abban, hogy a források valódi beruházásokat szolgáljanak. A Cégkassza Podcast legújabb epizódjában Benkó Tamás, az UniCredit Bank kis- és középvállalati területének ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait a kkv-hitelezés aktuális trendjeiről.
Vállalat Semmi nem állíthatja meg a kínai céget
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:01
A karácsony csak megerősítette a Temu vezető pozícióját a webshopok között.
Vállalat Búcsút intenek keleti szomszédunknak a svédek
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 09:34
Kivonul Romániából a skandináv ország reprezentánsa, a Lindab.
Vállalat Nem áll le a 4iG, újabb felvásárlást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:31
Leányvállalata többségi tulajdonrészt vásárol a HeliControl Kft.-ben.
Vállalat Történelmi döntés, fogyókúrás „csodaszer” kapott zöld utat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 20:00
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a Wegovy nevű fogyókúrás gyógyszer tablettás változatát a gyógyszeripari óriás Novo Nordisk szerint.
Vállalat Gigabírságot kapott a Ryanair karácsonyra
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 13:10
Tisztességtelen eszközökkel buzdított jegyvásárlásra a Ryanair, az olasz versenyhatóság lecsapott.
Vállalat Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:23
Megállapodott a 4iG a befektetőkkel: a kötvények tőketörlesztése 2031-ben, egy összegben történik majd. A Scope Ratings hitelminősítő is támogatja a megállapodást.
Vállalat Bezár az állami posta, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:30
Év végével bezár a dán állami posta.
Vállalat Komoly magyar-amerikai űripari megállapodás született
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 08:27
A tranzakció mérföldkő a magyar-amerikai űripari kapcsolatokban, és megerősíti a 4iG pozícióit a globális kereskedelmi űriparban
Vállalat Visszalép az MVM a nagy román bevásárlástól
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 19:59
Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG