2p
Ezzel szemben folyamatosan nő a nagyüzemi termelés.

Miközben a magyarországi tojástermelés nő, a tojás kereslete csökken, ám a Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint a termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért az ország importra szorul. Molnár Györgyi, a BTT mezőgazdasági titkára szerdán, a Tojás világnapja alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen az MTI-nek elmondta, Magyarországon a múlt évhez képest 10 százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés.

Tojunk a tojásra?

Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő. Ezen túlmenően évente 200-400, más adatok szerint 500-700 millió tojás érkezik külföldről, aminek legalább 25-30 százaléka ellenőrizetlen módon, feketén, vagy legalábbis "szürkén" kerül a magyar piacra - mondta a titkár. Hozzátette, a tojásfogyasztás ugyanakkor csökken az országban, mert átalakultak a fogyasztói szokások.

Molnár Györgyi közölte, a tojás önköltségi ára 17 forint 50 fillér, és a felvásárlók is ezen az áron veszik át a termelőktől, a fogyasztói ár ugyanakkor hosszú ideje független az önköltségtől és a felvásárlási áraktól, darabonként 35-40 forint közötti. Úgy vélte, a jövő évi általános forgalmi adó (áfa) csökkentése várhatóan növeli majd a tojásfogyasztást Magyarországon, a termelés pedig legalább további 10 százalékkal nő majd a várakozások szerint.

Molnár Györgyi elmondta, a magyar tojástermelők éves érbevétele mintegy 20 milliárd forint, a célkitűzés pedig az, hogy Magyarország ismét önellátó legyen étkezési tojásból, mint évekkel ezelőtt.

Címkék: Vállalat Tojás

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG