6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A POS-üzletág átalakulása és prémiummá válása a COVID-19 válság után.

Semmiképp nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy COVID-19 válság hatására az egyik legnagyobb átalakulást és teljes átváltozást „elszenvedő” gazdasági terület a POS-eszközök piaca. Az eladáshelyi ösztönzés keresgéli az új irányokat, hiszen az újranyitás már kezd rámutatni arra, hogy a vásárlók egy jelentős része jól érzi magát az online térben, elfordultak az alacsonyabb vásárlási élményt nyújtó üzletektől, viszont nagyon sokan várják már azt is, hogy végre személyesen mehessenek vásárolni, nézelődni, érdeklődni, hiszen mi emberek, társas lények vagyunk. Akár kevesebben, akár többen, vagy éppen ugyanannyian lesznek a vásárlók a szolgáltatási helyeken, az biztos, hogy ugyanazzal az „élménnyel” nem lesz elegendő harcba szállni a kegyeikért, mint a válság előtt tették azt a cégek.

A POS-eszközök prémiummá válása

Az eladáshelyi ösztönzés igen változatos karriert fut be az üzleti életben. Mindig is jelen volt és jelen van, hiszen elvitathatatlan tény, hogy mekkora erővel bír a vásárlóra az utolsó pillanatban tett hatás. Persze lehet ezt intelligensen és okosan, vagy éppen kevésbé okosan kivitelezni. De mielőtt követ vetnénk bárkire is, bizonyos körülmények között mindegyik irány működőképes. A POS az elmúlt 7-8 évben nagyon komoly fejlődésen ment keresztül, ami elsősorban a dizájn és a technológia rohamos fejlődésének köszönhető. Ez a sebesség komoly harcra kényszeríti a konkurens cégeket, és aki nagyobb élményt tudott biztosítani ügyfelei számára, a végén az maradt talpon. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években a POS szerepe átalakult és az egyszerű eladáshelyi meggyőzéstől elindult egy sokkal inkább „prémium” irányba, ahol a cél már nem a vásárlók pénzének közvetlen eszközökkel történő kicsalogatása, hanem valamely potenciális vagy már meglévő ügyfélkör „jó közérzetének”, ragaszkodásának a megteremtése. Egyre több nagy cég fektet be komoly összegeket POS-fejlesztésbe az eladási helyeken, sőt, most már a szolgáltatáshelyeken vagy épp a reprezentációs szempontból fontos helyszíneken is. „Ez a folyamat már közel egy évtizede tart. Egyre több megrendelés összpontosít valamely csúcsszínvonalú irodaház recepciójának, tárgyalójának a megtervezésére, kialakítására. Sőt, még a hagyományos eladáshelyi pontok esetében is ma már komoly mennyiségben kérnek magas minőségű dizájn munkákat. Az elmúlt 4-5 évben pedig egyértelműen fókuszba került az IT-audio technológia eladáshelyi alkalmazásának megoldása. A piaci szereplők igénye két, egymással szinte teljesen ellentétes irányból érkezik: abszolút tömeg kontra valódi prémium. Így a mi piacunkon jelenlévő cégeknek dönteniük kell, melyiket akarják és tudják képviselni, hiszen a két irány egymás mellett nem működik sokáig hatékonyan.”- mondta Nidermayer Gergő, az EKI Creative és az ENDORIENCE vezetője. Vagyis a folyamat már a pandémia előtt is tetten érhető volt, ezért még inkább érdekes, hogyan hatott az utóbbi, kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított egy év a piac jövőjére. Ráadásul, a fizetőképes vásárlók is komoly polarizálódáson mentek keresztül ebben az időszakban. Sok szakember jelentette ki, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lettek. Ha ezt a folyamatot lefordítjuk a fizetőképesség nyelvére, akkor valóban erősödött a „tömeg” és „prémium” pólusok közötti szakadék. A válság utáni helyzetben fel van adva a lecke az eladási helyeket kialakító cégek számára, hiszen prémiumot és tömeget egyszerre kínálni igen nehézkes, de leginkább lehetetlen.

Kicsik a nagyok ellen

„Aki teheti, annak el kell mozdulnia a prémium irányába. Bár ezt mondani könnyű, kivitelezni már annál nehezebb feladat. Hiszen a prémium irány megvalósításához különleges adottságokra van szükség. Fontos, hogy rendelkezésre álljon az a szakmai tudás, amely lehetővé teszi a front-to-end jelenlétet, vagyis biztosítani képes a tervezés-kivitelezés-beépítés folyamat megvalósítását. Ezen kívül egyértelmű, hogy prémium nem létezhet a megfelelő technológiai háttér és tudás nélkül. Vagyis az IT- és audio területen szerzett szaktudás kötelező. Mindemellett fennáll a harmadik fontos elvárás, miszerint olyan szakemberre van szükség, aki össze tudja hangolni a belsőépítészet alapú munkákat a technológiai háttérrel, majd mindezt úgy emeli át a helyszínre, hogy az valóban élményt biztosítson a vevők és ügyfelek számára. Ez komoly, évtizedes fejlesztést és beruházást jelent, ami meglehetősen tőkeigényes, hiszen ma már a megrendelők mindezt egy helyről szeretnék megkapni, nem két-három céggel szerződni.” – tette hozzá a cégvezető. Ha ebből a szemszögből nézzük a várható jövőt, akkor egyértelműen csak az óriáscégek lesznek képesek túlélni a válságot. A kisebb, butik jellegű vállalkozásoknak, amelyek hagyományosan azért igen nagy számban képviseltetik magukat ebben az üzletágban, nem sok esélyük maradt. „A befektetés részét nézve igaz lehetne ez az állítás, viszont a nagyok pontosan attól működőképesek, hogy nagy mennyiségekben, sémákban gondolkoznak, hiszen így költséghatékony az üzlet. Amit viszont a prémium elvár, az inkább a kisebb cégek profilja. Egyedi tervezés, unikális kivitelezés és beépítés, maximális figyelem. Az az ügyfél, akinek valóban prémium elvárása van, maximális figyelmet és rugalmasságot követel magának. Nos, ebből kevés található egy multinál. Ebből fakadóan a kisvállalkozások számára egyértelműen jelen van a piaci potenciál. El kell dönteni, hogy valaki tömeget akar-e előállítani és állandó, egyre intenzívebb árversenyre kényszerül, cserében megússza folyamatos befektetések nélkül, vagy a prémium irányába mozdul, de akkor szakmailag fejlődnie kell, és komoly befektetésekre lesz szükség. Ez az időszak, a jövő, most erről szól.” – hangzik a helyzetelemzés a tulajdonos, Nidermayer Gergő részéről.

Az emberek még nagyon meggondolják, hogy mikor mozduljanak ki otthonról, de az újranyitást elindító országok esetében egy-két héten belül tömegesen lepik el az üzleteket és irodaházakat a potenciális vásárlók, vevők, üzletfelek. Érzik, hogy a pénzük most többet ér és elvárják, hogy azt megfelelő színvonalon kérjék el tőlük. Erre kell felkészülnie a már eddig is komoly átalakulást megélt POS iparágnak is. Vagyis, ha valaki, úgy általánosságban hajlamos az elalvásra, akkor, ha máskor nem is, most mindenképp kérjen ébresztőt!

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG