2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.

A Mercedes-Benz autógyártó vállalat nyeresége az első félévben az egy évvel korábbinak kevesebb mint a felére esett vissza az alacsonyabb értékesítési volumen, a hatékonyságnövelő intézkedések költségei, valamint a megemelt vámok miatt – derül ki a cég honlapján szerdán publikált jelentésből.

Az év első felében a Mercedes-Benz 66,377 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 8,6 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 2,688 milliárd euró nettó nyereséget könyvelt el, 55,8 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 6,087 milliárd eurónál. Az üzemi eredmény (EBIT) 54,9 százalékkal, 7,900 milliárd euróról körülbelül 3,562 milliárd euróra csökkent.

A stuttgarti vállalat az eredmény romlásának okaként többek között a vámokat, az alacsonyabb eladási számokat és a hatékonysági intézkedésekkel kapcsolatos kiadásokat nevezte meg.

A folyó üzleti évre vonatkozóan a Mercedes a konszern árbevételének az előző évi szint alá csökkenésével számol. A személygépkocsi-divízió korrigált árbevétel-aránya 2025-ben csak 4 és 6 százalék között lesz. Az amúgy is gyenge előző évben ez 8,1 százalék volt. Az eladások is várhatóan jelentősen alacsonyabbak lesznek.

Takarékossági programot hirdetnek – aggódhatnak a Mercedes-dolgozók

A Mercedes-Benz már a tavalyi üzleti évben is jelentős nyereségcsökkenést szenvedett el. Ez elsősorban a gyenge kínai üzleti eredményeknek volt köszönhető. A konszern eredménye 2024-ben már több mint 28 százalékkal, 10,4 milliárd euróra esett vissza az előző évhez képest.

Kevesen veszik most ezt az autót - Orbán Viktor 2015. januárban a kecskeméti Mercedes-gyárban
Kevesen veszik most ezt az autót - Orbán Viktor 2015. januárban a kecskeméti Mercedes-gyárban
Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A jövedelmezőség és az eladások újbóli növelése érdekében a vezetőség februárban takarékossági programot hirdetett. Ennek értelmében 2027-ig a gyártási költségeket 10 százalékkal kell csökkenteni a mai szinthez képest. Emellett optimalizálják az anyagköltségeket, és a fix költségeket is további 10 százalékkal csökkentik 2027-ig. A vállalat az összes üzemi tanáccsal egy átfogó intézkedéscsomagban állapodott meg, amely magában foglalja a közvetett területeken, azaz a termelésen kívül dolgozók számára kidolgozott végkielégítési programot is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Olyat jelentett az Nvidia, hogy az elemzők is leestek a székről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:52
De a következő negyedévre még vadabb számokat várnak.
Vállalat Atomreaktorokat is telepítene a 4iG új üzletága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:39
Önálló energetikai holdingot hoz létre a vállalat, komoly tervekkel.
Vállalat Rekordbevétellel zárta az első félévet a Lego
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:46
Bejött a foci-vb trófeájának másolata, valamint a Pokémon és a K-Pop tematikához kapcsolódó készletek is.
Vállalat Lépett a Duna Aszfalt: visszaváltják a GED Afrika-kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 14:59
A Duna Aszfalt Zrt. a mai napon kezdeményezte a GED Africa projekt finanszírozásához kapcsolódó kötvények önkéntes visszaváltását az EXIM Banknál és az MFB Banknál. A társaság döntésének célja, hogy megerősítse a projekt finanszírozási konstrukciójának stabilitását, megőrizze a Duna Group és Magyarország nemzetközi gazdasági hitelességét, valamint biztosítsa a Kasomeno-Mwenda infrastruktúra-fejlesztési projekt hosszú távú és zavartalan folytatását.
Vállalat Nyakunkon az év egyik legizgalmasabb tőzsdei sztorija
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 12:59
Szeptember 1-jén debütál a hongkongi tőzsdén a világ egyik legnagyobb fast fashion online webáruháza, a Shein.
Vállalat Olaszok szereztek irányítást az egyik legnagyobb német bankban, egyenesen a kormánynak üzent a felügyelőbizottság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 12:30
A Commerzbank felügyelőbizottsági elnöke, Jens Weidmann a német vállalatfelvásárlási szabályozás felülvizsgálatát szorgalmazza, miután az olasz UniCredit szerinte megfelelő prémium megfizetése nélkül szerezte meg az irányítást a német hitelintézetben.
Vállalat Budapestről a Nasdaqig – sikeres magyar startupperek
Siklós Bence | 2026. augusztus 20. 17:00
A magyar startupsztorik egyik visszatérő eleme, hogy „túl kicsi a piac”, és innen „nem lehet nagyot menni”. Aztán jön egy csapat, és pár év alatt kiderül: a földrajz legfeljebb háttérzaj, ha a termék eleve nemzetközinek születik. És amikor már látszik, hogy „ez működik”, onnantól minden felgyorsul: több próbálkozó, bátrabb csapatok, merészebb termékek, okosabb tőke, és már egyre kevésbé az a kérdés, hogy magyar alapítók tudnak-e nemzetközi sikert építeni – inkább az, hogy kik lesznek a következő nagy nyertesek.
Vállalat Fizetési plafon került az állami cégek vezetőinek feje fölé
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 20. 14:50
Meghatározta a kormány a többségi állami tulajdonú vállalatok vezető testületeinek méretét, tagjainak díjazását, valamint a vezető állású munkavállalók javadalmazásának szabályait.
Vállalat Súlyos ítélet született az elmúlt évek egyik legnagyobb vállalati összeomlásának ügyében
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 20. 12:47
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Hszü Ka Jent, az Evergrande nevű kínai ingatlanfejlesztő cég alapítóját.
Vállalat Ez történik Pakson – újabb miniszter üzent a kritikus órák előtt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 19. 13:48
Kapitány István egyre bizakodóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG