2p
A Boston Dynamics-nál fejlesztett, Terminátorként felálló Atlas miatt állítólag még a Google is aggódik.

Kevesen tudják, de a Boston Dynamics (BD) - amelyik a világ leginkább sajnált robotját gyártja - a Google, pontosabban az anyacég Alphabet tulajdona. A netet nemrég bejáró videót megtekintve több tízmillió ember gondolt arra: tényleg eljött az időszak, amikor a robotok megcsinálják helyettünk a munkát.

Pedig nem

Ugyan azt hihetjük, hogy a BD szinte napról napra nyit új frontot a robotikában, a háttérben nagyon rosszul áll a cég szénája a Bloomberg szerint. A Google ugyanis arra készül, hogy megszabadul tőlük.

A keresőmotorral ismerté vált vállalat még 2013-ban indította el a "Replikáns" projektet, amelynek célja az volt, hogy minél hamarabb leszállítsák az elérhető árú robotokat. Ehhez a Google bevásárolt, ekkor került a Boston Dynamics is hozzájuk. Azonban az elkövetkezendő években a projekt környékén komoly konfliktusok keletkeztek a menedzsment és a fejlesztő csapatok között, az egyik ilyen nagyobb akadály pedig éppen az volt, hogy a BD csapata nem volt hajlandó együttműködni a projekt más tagjaival, így gyakorlatilag lehetetlenné vált leszállítani piacképes terméket a közeljövőben.

A Google - bevétel-orientált vállalat révén - eredmények híján beolvasztotta a Replikáns fejlesztőcsapatait más projektebe, egyedül a BD maradt új feladat nélkül. A sajtóinformációk szerint a Toyota és az Amazon is érdeklődik irántuk, így hamar kalapács alá kerülhet a cég.

Elég rossz volt a visszhang

A hiányzó terméken túl más is aggasztja a Google vezetőségét: egy belső levelezésből kiderült, nem örülnek annak a negatív sajtóvisszhangnak, amit az elpüfölt robotok okoztak, hiszen a legtöbb emberben az jött le, hogy ijesztően közel állnak az emberi munkaerő leváltásához. A Google azért sem volt boldog, amiért a sajtó így elkezdett azzal foglalkozni, hogy milyen is a BD cégen belüli megítélése.

Aaron Edsinger, a Google robotikáért felelős vezetője azt mondta, bármikor dolgoznak együtt a BD-vel, olyan, "mintha a falnak beszélne". Jelenleg nem tudni, hogy a Replikáns decemberi leállításával ki lesz az a merész, aki leáll dolgozni valamilyen projekten a céggel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG