2p
Több mint 180 ezer jármű gördült le a kecskeméti gyártósorról a tavalyi évben, ez új rekord.

A mintegy húsz százalékos kapacitásbővítés mellett a gyár nettó árbevétele 3,4 milliárd euró volt  a kérdéses időszakban, ismertette a Privátbankár.hu-val Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke. A mintegy 4000 embernek munkát adó gyárban készült megrendelések egyenegyede hazai piacra készül, a nem gyártásra szolgáló anyagok és szolgáltatásoknak pedig majdnem háromnegyedét értékesítik belföldön.

Megéri a pénzét

A kecskeméti gyár 2008-as alapítása óta csaknem egymilliárd eurót fektettek be a gyár fejlesztésébe, a tervek szerint a tavalyi 65 millió eurós üzleti eredményt ismét a kecskeméti gyár fejlesztésébe forgatják majd vissza. Emellett további 580 millió eurót terveznek fordítani az eljövendő két évben az utódmodellek gyártására, egy csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére negyedmilliárd forintot szán a vállalat.

Külföldön is szeretik

„A kecskeméti gyár kilátásai nagyon bíztatóak. Tele vagyunk megrendelésekkel, és bizakodva tekintünk a mostani évre is“ – hangsúlyozta Christian Wolff. Tavaly világszinten 2 millió autót értékesített a Daimler csoport, az elmúlt három évben pedig le sem lehetett taszítani a dobogóról, így természetesen a nemzetközi sikerek kihatottak a magyar piacra is: a Mercedes-Benz volt a legdinamikusabban fejlődő márka a prémium kategóriás autók szegmensében. Az elmúlt három hónap eredményei alapján optimista a vezetés, így további bővülést várnak az év végéig, nem csak konszernszinten, de Kecskeméten is.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG