7p
Sztrájkra készül a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet, miután több hétig tartó tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Malév Ground Handling vezetésével. A Privátbankár.hu és az Mfor.hu elsőként beszélt Csorba Attilával, a szakszervezet elnökével arról, hogy miért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, és mit akarnak elérni.
(Fotó: Budapest Airport)

Munkabeszüntetés lassíthatja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát. Az egyik szakszervezet ezt a módját választotta követeléseik érvényesítésére. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy 2011 óta most először készülnek sztrájkra, mivel bár az elmúlt 3-4 év erőteljes növekedést hozott a hazai légi forgalomban, a dolgozók bére hosszú évek óta alig változott. Csorba Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a Malév GH Zrt-nél 2013-2014 táján 25 százalékkal csökkentek a bérek. Akkor a fizetések későbbi rendezésére, emelésére ígéretet tett a cég, ám ez a vezetőség cseréje után sem történt meg.

Mint mondta, ez a sztrájk egy segélykiáltás, mivel annyira alacsonyak a munkabérek, és olyan méreteket öltött a dolgozói elvándorlás, hogy nem maradt más eszközük.

Nehéz megtartani a munkavállalókat

Állítása szerint a dolgozók túlterheltek. A munkaerőhiány miatt elviselhetetlenné vált a munkaidő-beosztás, például a jegykezelőknél előfordul, hogy a dolgozók hajnali 3 órakor kezdenek, és 12 óra 45 perceket dolgoznak. Árulkodó, hogy a nyomott fizetések és a megterhelő munka miatt az elmúlt egy évben körülbelül 200 ember fordult meg ebben a munkakörben, vagyis nagy a fluktuáció.

Az alacsony bérek és az elégtelen létszám emellett sokszor a kiszolgálás minőségének rovására is mennek. Fennáll a kockázata annak, hogy a kevés fizetésért felvett rámpás, földi kiszolgáló, rakodó a rohanó munkatempó közepette bármilyen apró hibát ejt, az akár repülésbiztonsági kockázatot is jelenthet. Emellett probléma még, hogy a földi kiszolgáló cégek eszközparkja is elöregedett. Gyakran 15-20 éves gépekkel kell dolgozniuk.

A szakszervezet eljuttatta szerkesztőségünkhöz a követeléseik listáját. Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy olyan eszközökre lenne szükségük, amelyek megóvják a munkavállalók testi épségét és egészségét. Például rugózatlan kiszolgáló eszközökkel dolgoznak, nyitott vontatókat használnak (egész évben, időjárástól függetlenül), valamit kézzel mozgatják az utaslépcsőket, és sokszor a repülőket is kézzel pakolják.

A földi kiszolgálók egy ún. „konténervárosban”, tartózkodnak télen-nyáron (ez az „ideiglenesnek”  szánt helyzet már 10 éve tart). Ráadásul nagyon messze is vannak az egyéb létesítményektől – az elnök elmondása szerint 20 percet kell gyalogolniuk a dolgozóknak a repülőtéri parkolótól, hogy eljussanak a munkahelyükig.

Túlórakeret

A reptéren dolgozó más földi kiszolgálócégeknél előfordult, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása (a túlórakeret 400 órára emelése) előtt is sokszor túllépték a 250 órás munkakeretet. Ez a Malév GH-nál nem fordult elő. A szakszervezet követelései közt az szerepel, hogy 200 óra (+50, a munkavállalóval egyeztetve) legyen a túlóraszám, mivel ha nagyon leterheltek a munkavállalók, lehetetlen lesz megállítani a munkaerő elvándorlását.

A probléma egyébként nem újkeletű: a szakszervezet blogján már 2016-ban arról írtak, hogy a kínált bérekkel nem tudják pótolni a megbízható, lojális repülőtéri szakembereket, olyan mértékű az elvándorlás. Ráadásul még a legegyszerűbbnek tűnő szakmákban is 1,5-2 év a betanulási idő.

A kiszolgálócégek versenyeznek egymással

Jelenleg több földi kiszolgálócég dolgozik - fut versenyt - a kevés utasért és repülőgépért, így egy légitársaság megteheti, hogy egy repülőnek nyújtott szolgáltatásért átlagosan csak 380-450 eurót fizet. A cégeknek ebből kell kigazdálkodniuk mindent, és ha a költségeik növekednek, akkor csak a munkabéren tudják azt megspórolni.

Csorba Attila szerint a Malév GH versenyelőnye az a többi céggel szemben, hogy nagyon jó, nemzetközileg elismert szakemberek dolgoznak/dolgoztak a cégben, és mivel a menedzsment későn ébredt, és engedi, hogy ezeket az embereket elcsábítsák a versenytársak, vagy a napi megélhetés miatt elhagyják az ágazatot, akkor a cég hasonló vagy akár rosszabb helyzetbe kerül, mint a többi földi kiszolgálócég.

A jegykezelésben dolgozók helyzete különösen nehéz, az elnök elmondása szerint a közelmúltig mintegy 30 alkalmazott a garantált minimálbért sem kapta meg.

Egy szakszolgálati engedéllyel rendelkező rámpás bére (például egy, két gyereket nevelő esetében kb. 240 ezer forint) azzal tud nagyobb lenni, hogy „keresztben” dolgoznak, és pl. téli időszakban a szabadnapjaikon jégtelenítést is végeznek a repülőgépeken, így a 30 napból akár 25-27 napot is végigdolgozhatnak.  Valójában belekényszerülnek az emberek ebbe a helyzetbe.

Jön a sztrájk

Csorba szerint másfél hónapja zajlanak az egyeztetések, de eddig nem sikerült megegyezésre jutni. A 15 százalékos béremelésből semmiképpen sem akarnak engedni, mivel ez lehet az első lépés, hogy megálljon a munkaerő-elvándorlás.

Hozzátette, hogy bár a cégnél az elmúlt években voltak kísérletek a bérek rendezésére, de ebben nem kérték ki a szakszervezet véleményét, és a problémákat - a létszámhiányt és az elvándorlás megakadályozását - nem sikerült megoldani. Azt követően, hogy a szakszervezet megállapította, eredménytelen volt az egyeztetés, a cég menedzsmentje napirendre tűzte a béremelés kérdését, de Csorba szerint a szakszervezet nélkül nem tud jó megoldás születni.

Mint mondta, vannak olyan területek, ahol ha akár öt ember is felmondana, hatalmas járatkésések lennének és megbénulna az egész cég. Hozzátette, hogy bármilyen furcsa is, ez igaz ma  a Menziesre, a Celebi-re és a Malév GH-ra is, csak a problémák jelentős része évek óta a szőnyeg alá kerül.

A követeléseik listáján szerepel egyebek mellett:

  • minimum 15 százalékos bérfejlesztés
  • elviselhető munkaidő-beosztás, tervezhető szabad és pihenő napok, élhető családi, magán-élet
  • a munkakezdések közti minimum 11 órás pihenőidők biztosítása
  • tiszta, rendszeresen takarított és megfelelő méretű pihenő és szociális helyiségek biztosítása (évek után idén végre kifestettek egy pihenőt, de székek még mindig hiányoznak pl.)
  • megfelelő forma- és munkaruha biztosítása, a munkavállalók kompenzálása a saját pénzből vásárolt egyenruhákért
  • olyan kiszolgáló eszközök alkalmazása, használata, amelyek - a jelenlegiektől eltérően -, a munkavállalók testi épségét, egészséget megóvják, ilyenek például a rugózatlan kiszolgáló eszközökön, személyszállító padoskocsin történő utazás, a nyitott traktorok használata (egész évben, időjárástól függetlenül), vagy a kézzel mozgatott rendkívül súlyos utaslépcsők, kézzel pakolt repülőgépek és rendkívül súlyos bőröndök jelenlegi feltétel rendszerben történő rakodása

Az elnök kiemelte, hogy a cég menedzsmentje a repülőgépek körül végzett munka, azaz a káros anyag kibocsájtásával kapcsolatos felvetéseiket eddig mindig elviccelte, pedig ez egy nagyon fontos kérdés, amit az összes érintett cégnek teljesen komolyan kellene venni és tenni a kockázatot csökkentése érdekében.

Csorba Attila elmondta, hogy a Malév GH-nál körülbelül 250 dolgozó érintett egy munkabeszüntetésben, közülük egy műszakban 100-120-an állnak szolgálatban. A sztrájk előtt a LESZ felmérést is végzett a dolgozók körében: a munkavállalók döntő többsége támogatná a tiltakozások bármely formáját. Gyakorlatilag bármikor sztrájkba tudnának lépni, viszont nem feltétlenül hosszan elhúzódó munkabeszüntetést terveznek, mivel úgy vélik, hogy hogy sokszor a rövidebb ideig tartó sztrájk is megfelelő figyelemfelhívás lehet a dolgozók égető problémáira.

Az ügyben megkeressük a Malév Ground Handlinget is, a cég álláspontját egy másik cikkben közöljük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG