3p
Felszámolják az egyik legnagyobb spanyol utazásközvetítőt.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) a spanyol társközpontjától értesült arról, hogy az egyik legnagyobb spanyol utazásközvetítővel, a Lowcostholidays Spain S.L-el szemben július 15-én felszámolási eljárás indult - olvasható a hatóság oldalán.

Nem mindenkit tudnak kártalanítani

A spanyol fogyasztói központ tájékoztatása szerint a Lowcostholidays Spain S.L. 1, 2 millió euró összegű letétet (vagyoni biztosítékot) helyezett el annak érdekében, hogy ügyfeleiket kártalanítsák. Fontos megjegyezni, hogy ebből a letétből kizárólag azon fogyasztók részesülhetnek, akik az Lowcostholidays Spain S.L. vállalkozáson keresztül kötöttek utazási csomagra vonatkozó szerződést.

A kártalanítási igény bejelentése előtt az érintett fogyasztóknak a spanyol központ az alábbiakat javasolja:

  • Mindenekelőtt az utazásukkal kapcsolatban kérjenek tájékoztatást az utazási irodájuktól és érdeklődjenek, hogy milyen jogaik vannak jelen helyzetben.
  • Amennyiben az utazás díjának befizetése bankkártyával történt, javasolt felkeresni a kártyakibocsátó bankot és úgynevezett „chargeback” eljárás keretében kérni a kifizetett jegy vételárának visszatérítését. A „chargeback” eljárás lényege az, hogy a bank egy már végrehajtott terhelést a számlatulajdonos utasítására visszavon. Az eljárás részleteiről, határidejéről és megindításának feltételeiről a számlavezető bank tud bővebb információval szolgálni.
  • Azon utasok, akik utasbiztosítást kötöttek, érdeklődjenek biztosítójuknál, hogy a biztosítás nyújt-e fedezetet erre az esetre.

Fontos tudni, hogy az igénybejelentéseket a következőkben leírtak szerint szükséges intézni. Először is

Itt lehet panaszt tenni

Az EFK-hoz fogyasztói tanácsadásért vagy panasz benyújtása érdekében az info@magyarefk.hu e-mail címen és a www.magyarefk.hu weboldalon elérhető online panaszbejelentő nyomtatványon lehet fordulni. 
Az igényeket el kell küldeni alowcosttravelswiss@smith.williamson.co.uk e-mail címre nyilvántartásbavétel érdekében. Majd a panaszt postai levélben vagy az info.lchspain@caib.es e-mail címre küldött e-mail útján, illetve a hivatalos panaszbejelentő nyomtatvány (innen letölthető) segítségével lehet benyújtani az illetékes spanyol turisztikai hatósághoz (Dirección General de Turismo).

A panaszhoz csatolni szükséges az igénybejelentő személyes adatait (név, személyi azonosító okmány száma, lakóhely, telefonszám), részletesen le kell írni, hogy mi a panasszal érintett utazás vagy szolgáltatás, hogyan történt a szerződéskötés, és a szolgáltatás díja milyen módon került kifizetésre. Pontosan meg kell jelölni az igényt, azaz, hogy milyen megoldást várunk panaszunkra. Fontos, hogy valamennyi igényt alátámasztó dokumentumot (szerződés, számla, voucher, utazásra vonatkozó hirdetés) csatolni kell, így a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban felmerült költségek igazolását is.

Amennyiben magyarországi lakóhelyű fogyasztónak vagyoni igénye merül fel a Lowcostholidays Spain S.L utazásszervezővel szemben, amelyet az előzőekben ismertetett módon nem sikerül rendezni, vagy esetleg további kérdés merül fel a témával kapcsolatban, javasolt az Európai Fogyasztói Központhoz fordulni.

Az Európai Fogyasztói Központ tájékoztatást és ingyenes jogi segítségét nyújt a más EU-s tagállamban, Izlandon vagy Norvégiában honos vállalkozásokkal szembeni határon átnyúló fogyasztói panaszok rendezésének, valamint a vagyoni igények és a fogyasztói jogok érvényesítésének megkísérlése érdekében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG