3p
Csökken a veszteséges üzletek száma és az árbevétel is felkapaszkodott a 2009 előtti időszakhoz.

Újra elérte, sőt meghaladta az utazásszervező vállalkozások összesített nettó árbevétele a válság előtti 2008 évi szintet – derül ki az OPTEN cégadatbázisából. A 2008-as év 216 milliárd forintos forgalma után a szektor 2009-ben drámai árbevétel csökkenést volt kénytelen elkönyvelni, ahonnan évről-évre elért növekedéssel, csak a tavalyi évben sikerült újra meghaladnia a válság előtti szintet.

„Nehéz éveken van túl az utazásszervezési szektor Magyarországon” – mondja Pertics Richárd, az OPTEN céginformációs igazgatója. Az utazási irodák összárbevétele 2009-ben 175 milliárd forinttal érte el a mélypontot, ami 19,2 százalékos csökkenést jelent az azt megelőző évhez képest. 2010-től bár az összárbevétel lassú növekedésnek indult, de csak 2015-ben sikerült meghaladnia a 224 milliárd forintot.

Kevés a veszteséges cég

Az ezzel a tevékenységgel foglalkozó cégek száma 2008-ban 1290 darab volt, amely a válság éveiben enyhén emelkedett, majd 2015-ben 1277 darabra csökkent.

A szóban forgó időszakban (2008-2015) a kérdéses vállalkozások 70–80 százaléka számolt be pénzügyi teljesítményéről, így az elemzés megfelelő képet ad az érintett cégek szerepléséről. A piac lassú tisztulását jelzi, hogy az egy cégre eső átlagos árbevétel 2008-ban 168 millió forintról 2015-re 176 millió forintra emelkedett. Szinten optimizmusra adhat okot, hogy ha a veszteséget termelő cégek arányát vizsgáljuk az összes szereplőre vetítve. 2012-ben a veszteséges cégek aránya a szektoron belül meghaladta a 29 százalékot, ami 2013-ban 27,8 százalékra, 2014-ben 25,5 százalékra, míg 2015-ben 23,7 százalékra csökkent.

Utazásszervezéssel foglakozó cégek árbevételének alakulása (Ft.)

A kilábalás jeleit láthatjuk akkor is, ha csak az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező cégek számát vizsgáljuk. Míg 2008-ban 42 darab legalább 1 milliárd forint árbevétellel rendelkező vállalkozás működött a szektorban, addig 2009-ben és az azt követő években ez a szám lecsökkent 33 darabra és csak 2014-ben állt vissza a 2008-as értékre. 2015-ben pedig 43 darab olyan utazásszervező cég működött Magyarországon, melynek árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot és ezzel a szektor összárbevételének 67,4%-át adták.

„Az ágazat kedvező eredményeit a jövőben, a magyarok által kedvelt célországok politikai és biztonsági stabilitása, az utazási irodákat kikerülő internetes szolgáltatások további térhódítása és hazai bérek növekedésének üteme befolyásolhatja érdemben” – foglalta össze a jövő lehetséges kihívásait Pertics Richárd az OPTEN Kft. céginformációs vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG