2p
Rengeteg a szabálytalanság a hazai cégeknél.
Keletnémet munkások 1961-ben. (Német Szövetségi Archívum, Wikimedia Commons)

Az ellenőrzött 12 508 munkáltató 80 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök az év első kilenc hónapjában, a felügyelők 367 esetben összesen 86,43 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

Január-szeptemberben 228 279 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és a dolgozók 67,3 százalékánál tapasztaltak rendellenességet, ami 0,9 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában mért adat - derül ki a jelentésből.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 29,3 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia, ami 3,5 százalékpontos javulás 2015 első kilenc hónapjához képest.

Az ellenőrzéseket elsősorban a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, a gépipar, az építőipar, a bányászat és az egészségügyi, szociális ellátás területén végezték, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is.

Az összes intézkedés 58,9 százaléka munkavédelmi, 28 százaléka munkabiztonsági, 13,1 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt.

Mivel van a legtöbb baj?

A munkáltatói mulasztások közül kiemelkedő volt a nem megfelelő munkaeszközök biztosítása, az intézkedések 8 százaléka erre a területre, 7,4 százaléka pedig a villamosbiztonsági hiányosságokra vonatkozott.

A harmadik legtöbb intézkedést a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése miatt hozták a felügyelők, az összes eljárás 6,2 százaléka volt ilyen a jelentés szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG