2p
Összesen nyolc előterjesztést tárgyal ma az Országgyűlés, köztük azt a kormánypárti javaslatot, amely szerint semmilyen adat nem lehet közérdekű, amely aránytalan sérelmet okozna a posta üzleti tevékenysége szempontjából. A javaslat alkotmányellenes lehet.
MTI Fotó: Varga György

Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A parlament az elsők között tárgyalja a konzuli védelemről szóló törvény módosítását, továbbá több nemzetközi szerződés változtatását. Terítékre kerül továbbá a társasági adóról és az osztalékadóról, valamint a sportról szóló törvény módosítása is.

Alkotmányellenes, de megszavazzák?

A képviselők az ülésnap végén tárgyalhatják a postai szolgáltatások változtatásáról szóló kormánypárti javaslatot. Az előterjesztésről Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azt közölte, hogy nem felel meg maradéktalanul az alkotmányos követelményeknek. A hatóság vezetője szerint ugyanis bár az állami tulajdonú cégeknél is fennállhat méltányolható érdek az üzleti adatok, információk titokban maradásához, azonban a javaslat aránytalanul korlátozná a posta tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrizhetőségét.

Péterfalvi szerint a postai szerződésekben a közpénzek felhasználására vonatkozó információk az alaptörvény szerint is közérdekű adatok, ezért a javaslat, amely kivenné őket e körből, alkotmányellenes.

A jelenlegi háromnapos ülés zárónapját jövő hétfőn tartják, a képviselők ekkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG