3p
Ránéztek a szolgáltatók körmére.

Bár a legtöbb szolgáltatónál nem okozott fennakadást az internet áfájának csökkentése, az új szabályozást nem mindenhol követték maradéktalanul a Médiatanács vizsgálata szerint. Az Invitelt így 10 millió forint bírsággal sújtották, mivel a határozatlan idejű szerződéseknél szabálytalanul, egyoldalúan emelt díjat, ezt közölte az NMHH a Privátbankár.hu-val. A szolgáltató a telefon-, a kábeltelevízió-, az IPTV- és az internetes szolgáltatásainál emelte a havidíjat, a telefonszolgáltatásnál pedig a percdíjai is drágultak.

Az Invitel nem ért egyet a hatósággal

Az Invitel a híradás után azt közölte szerkesztőségünkkel: a társaság az internetszolgáltatás ÁFA-kulcsának változásával kapcsolatban minden tekintetben jogszerűen járt el, amint azt az NMHH vizsgálata is megállapította. Az ÁFA-csökkentésből származó előnyt a társaság teljes egészében átadta ügyfeleinek. A kizárólag határozatlan idejű előfizetői szerződéssel rendelkező ügyfeleket érintő, 2017. februári szerződésmódosítás nem áll kapcsolatban az internet-ÁFA csökkentésével. Ezt a módosítást az Invitel – álláspontja szerint – a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően hajtotta végre. A cég nem ért egyet a Hatóság nem jogerős, elmarasztaló határozatával, ezért élni fog a jogorvoslat lehetőségével.

A Telenornál is voltak gondok

A Telenornál a tájékoztatással voltak problémák, őket még a május 23-ai határozatban felszólították a megfelelő ügyfél-tájékoztatásra, tekintve, hogy a szolgáltató a honlapján nem tüntette fel a lakossági díjcsomagok nettó havi díjait, illetve nem informálta előfizetőit a kétoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről bizonyos internetszolgáltatásoknál. A Médiatanács emellett JUROP TELEKOM-nál is jogsértő gyakorlatot tárt fel: a szolgáltató ugyanis harmincegy nap késéssel jelentette meg az áfaváltozás miatt módosított ÁSZF-ét, valamint harminc nap késéssel és hiányosan hozta létre az internetes tájékoztató felületét. Utóbbi cég azonban megszűnt, így okafogyottá vált az eljárás, amit június 6-án megszüntettek.

Mit vizsgáltak?

Az NMHH három területen vizsgálta, hogy a szolgáltatók betartották-e az internet áfacsökkentésére vonatkozó új jogszabályokat: megfelelő módon és időben módosították-e az általános szerződési feltételeiket (ÁSZF), tájékoztatták-e az előfizetőket az áfaváltozásról, valamint hogy elkülönítve tüntették-e fel az internet-hozzáférési szolgáltatás díját az ÁSZF-ekben és a számlákban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG