2p
Ideiglenesen beszüntette működését a görög SkyGreece. A légitársaságnál úgy tűnik, nem csak komoly anyagi, de műszaki gondok is támadtak. Nem volt példátlan, hogy a járatok több napos késéssel tudtak csak elindulni. Csütörtökön is kétszáz utas, köztük több magyar rekedt a torontói repülőtéren, miután a társaság törölte budapesti járatát.

Műszaki bajok is voltak

A SkyGreece azt közölte: májusi indulásuk után a görög gazdasági válság miatt pénzügyi hátterük meggyengült és jegyeladásaik is jelentős mértékben csökkentek. Emellett műszaki problémák is hátráltatták az üzemelést, ezért a cég tulajdonosai úgy döntöttek, péntektől ideiglenesen felfüggesztik működésüket. Utasaikat arra kérték, hogy vegyék fel a kapcsolatot az országukban lévő SkyGreece partnerrel.

Torontóban rekedt magyarok

Csütörtökön a légitársaság már nem indította el egyebek mellett a Toronto-Budapest-Szaloniki járatát sem, több mint kétszáz utas, köztük magyarok rekedtek a Toronto–Pearson repülőtéren.

Kertész Tímea, akinek három gyereke is Torontóban ragadt a járattörlés miatt, az MTI-nek azt mondta nem tudnak elérni senkit, sem Torontóban, sem Görögországban. A járat törlését is onnan tudták meg, hogy kiírták az információs táblán. 

Itthon nem tudnak semmit

Kovács Júlia, a SkyGreece magyarországi partnerének ügyvezető igazgatója azt mondta, továbbra sem kaptak semmilyen hivatalos információt a légitársaságtól, az utasok folyamatosan keresik őket és arról számolnak be, hogy senkitől semmilyen információt nem kapnak. Hozzátette: jegyfoglalásban tudnak segíteni, de mindenkinek felhívják a figyelmét arra, hogy a váltott jegy árát nem biztos, hogy a társaság meg tudja téríteni.

Több napos késések, egyetlen egy saját gép

A légitársaság májusban indult, de több járatuk is jelentős, egyes esetekben több napos késéssel közlekedett. Egyetlen repülőgépük, egy Boeing 767-es a hivatalos indulás előtt pár nappal még Budapesten volt javításon, emiatt bérelt géppel kezdték meg az üzemelést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG