2p

A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.

Az elemzők által vártnál nagyobb negyedéves profitról és bevételről jelentett a Xiaomi Corp. kínai elektronikai termékgyártó kedden. A cég közlése szerint adózott eredménye 4,9 milliárd jüan (1 jüan=50,57 forint) volt a december végével záródott negyedévben, 236,1 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. Elemzők kisebb, 3,89 milliárd jüan profitra számítottak. A cég előző negyedévi eredményéről itt számoltunk be:

A Xiaomi negyedéves bevétele éves bázison 10,9 százalékkal, 73,24 milliárd jüanra emelkedett, felülmúlva az elemzők által várt 73,17 milliárd jüant. A vártnál jobb eredményekhez hozzájárult az új Mi14 prémium modellek iránti élénk kereslet.

A vártnál jobb lett az eredmény
A vártnál jobb lett az eredmény
Fotó: Depositphotos

A Xiaomi, Kína ötödik legnagyobb okostelefon-gyártója a 2022 azonos időszakában jegyzettnél 12 százalékkal többet, 9,5 millió készüléket szállított ki Kínában a tavalyi negyedik negyedévben a Canalys szingapúri iparági kutatócég adatai szerint.

A kínai vállalat globális okostelefon-kiszállításai a negyedik negyedévben éves szinten 23 százalékkal, 40,7 millióra emelkedtek, így 13 százalékos piaci részesedéssel a Xiaomi a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A sikeres AI-bevezetés 80 százalékban nem a szoftveren múlik – De akkor vajon micsodán?
PR | 2026. július 23. 16:25
Reggel a munkatársak beírnak egy-két kérdést a ChatGPT-nek, délután háromkor viszont még mindig ugyanazt az Excel-táblát másolgatják. Az eszközök már ott vannak a vállalati gépeken, a havi zárásnál mégsem látszik, hogy a cég egyetlen perccel is gyorsabb vagy jövedelmezőbb lett volna. Miért várat magára a valódi megtérülés, és mit csinálnak másképp azok, akiknél már a profitban is mérhető az AI jelenléte?
Vállalat Elfogadta új stratégiai tervét a magyar tőzsde ingatlanpiaci nagyágyúja
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:30
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában – közölte a társaság.
Vállalat Lesújtott az Európai Bizottság az amerikai óriáscégre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:10
Az Európai Bizottság 890 millió eurós büntetést szabott ki a Google-ra a digitális piacokról szóló rendelet megsértése miatt.
Vállalat Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:40
Az Alphabet, a Google anyavállalata a várakozásokat meghaladó bevételről számolt be a második negyedévben, miközben a felhőszolgáltatási üzletág kiemelkedő növekedést ért el. A vállalat ugyanakkor tovább emeli a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásait, ami kedvezőtlen piaci fogadtatásra talált.
Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG