2p

Közel 60 százalékkal esett vissza a Xiaomi nyeresége a harmadik negyedévben a most közölt adatok szerint.

Jelentősen, 59,1 százalékkal esett a kínai Xiaomi, a világ egyik vezető okostelefon-gyártójának nyeresége az idei harmadik negyedévben.

A cég szerdán azt közölte, hogy az adózott eredménye 2,12 milliárd jüanra (297,1 millió dollár) zuhant a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 5,176 milliárd jüanról.

A Xiaomi éves szintű negyedéves bevétele 9,7 százalékkal, 70,4 milliárd jüanra (9,9 milliárd dollár) csökkent. A második negyedévben a bevétel visszaesése nagyobb, 20,1 százalék volt. Az elemzői várakozások átlagában minimálisan nagyobb, 70,52 milliárd jüan bevétel szerepelt az idei harmadik negyedévre.

A pekingi székhelyű technológiai óriás szerdai beszámolója szerint az okostelefonok értékesítéséből származó bevétele - ami a Xiaomi teljes bevételének mintegy a 60 százaléka - az idei harmadik negyedévben 11,1 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve.

A Xiaomi a harmadik negyedévben 40,2 millió okostelefont szállított ki, ami 2,8 százalékkal múlta felül az idei második negyedévit - áll a cég honlapján.

A Xiaomi a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója, 13,6 százalékos piaci részesedéssel, az Apple (17,8 százalék) és a Samsung (21,5 százalék) után, a Canalys piackutató cég harmadik negyedéves adatai szerint.

(MTI)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG