2p
November első napjaiban érkezik Budapestre a második felújított metrószerelvény Oroszországból.
Ilyen lett az első, ebből küldik a következőt - forrás: tmholding.ru

A felújítást végző orosz Metrowagonmash nemzetközi kapcsolatokért és marketingért felelős vezetője, Daria Marku az MTI-nek azt mondta, hogy az orosz cég szerelőüzemében két, egyenként hat vagonból álló szerelvény felújítása folyik.

Az első felújított szerelvény május 26-án érkezett meg Budapestre. A második szerelvényt október közepén indítják Oroszországból és a tervek szerint november első napjaiban érkezik Budapestre, a harmadik felújított szerelvény pedig november közepén. A Metrowagonmash azt tervezi, hogy a továbbiakban havonta két felújított szerelvényt indít majd útnak.

33 hónap alatt végeznek

A BKV és a Metrowagonmash tavaly augusztusban írta alá a budapesti 3-as metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáról szóló szerződést. Az orosz cég 219,1 millió euróért (bő 67 milliárd forintért) végzi el a 37 - egyenként hat kocsiból álló - szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 30 év. Az orosz cég 33 hónap alatt végzi el a szerelvények felújítását.

Új vagy felújított?

A metrókocsikat egyébként olyannyira felújítotják, hogy már arról is van szóbeszéd: valójában szép új orosz gyártmányú metrókocsik fognak közlekedni a 3-as vonalon és szó sincs felújításról. Így már korábban legyártott metrókocsikat adhatnak el Budapestnek az oroszok.

A szerelvény darabjainak túlnyomó többsége új, de nem mindegyik, nem raktáron elfekvő szerelvényt szállítottak le, joggal nevezhető felújítottnak - mondta erre Tarlós István. Budapestnek örülnie kell, hogy a szerelvényprobléma megoldódik, és nem azon kell keseregnie, hogy jobb és szebb járművet kaptunk, mint amire számítottunk.

Az sem mindegy, hol közlekednek majd a felújított kocsik: a 3-as metróvonal teljeskörű felújításának „emberi számítás szerint” legkésőbb 2019. december 31-ig be kell fejeződnie >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG