2p
Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék.

Bodnár Imre, a cég jogi képviselője az MTI-nek elmondta: az erről szóló határozatot faxon juttatta el hozzájuk a törvényszék. A felszámolási kérelmet a törvényszék megalapozatlanságra hivatkozva utasította el - tette hozzá.

Zsolnay-órisávázák az Új Budapest Galériában. MTI Fotó: Máthé Zoltán



Cséplő Petra a cég igazgatósági elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta Bachar Najari, a cég fő tulajdonosa saját vagyonából a június 27-i határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt. Ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék levélben tájékoztatta őket, hogy a vagyonfelügyelő együtt nem működésre hivatkozva panaszt nyújtott be a társaság ellen, amit azzal indokolt, hogy Bachar Najari befizette az adót. 

Bodnár Imre közölte: a bíróság indoklása szerint a vagyonfelügyelőnek engedélyeznie kellett volna a kifizetést, hisz ez épp a cég hitelezőinek érdekeit szolgálta.

A jogi képviselő a vagyonfelügyelő magatartását „rendkívül aggályosnak”, és „a magyar felszámolás-történet sarkalatos pontjának” nevezve úgy fogalmazott: „ez magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vagyonfelügyelő nem elsősorban a hitelezők érdekében jár el”.

A Zsolnay ügy még májusban pattant ki, a felszámolással mi is sokat foglalkoztunk, cikkeink a témában >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG