2p
Az Európai Bizottság vizsgálatot indít a Samsung magyarországi üzeme számára javasolt állami támogatás ügyében.

Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal Magyarországnak az a terve, amely szerint 108 millió euró összegű állami támogatást nyújt a Samsung SDI Magyarország Zrt. számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítéséhez - közölte az uniós bizottság hétfőn.

A tájékoztatás szerint Samsung SDI mintegy 1,2 milliárd eurót fordít arra, hogy meglévő gödi üzemében bővítse az elektromos járművekben használt lítium-ion akkumulátorcellák és akkumulátortelepek előállítási kapacitását.

2018-ban Magyarország értesítette az Európai Bizottságot arról, hogy állami támogatást kíván nyújtani a projekthez.

Az uniós bizottság kétli, hogy a Samsung SDI gödi beruházásához nyújtani tervezett 108 millió euró összegű állami támogatás megfelel a regionális támogatási iránymutatásban meghatározott összes releváns feltételnek - közölték.

A gödi akkumulátorgyártó üzem bővítését múlt csütörtökön jelentette be budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki azt is elmondta, hogy az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem lehet közölni, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. Az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős - tette hozzá a miniszter.

Az Európai Bizottságnak kétségei vannak afelől, hogy az intézkedés ösztönző hatással jár-e. E tekintetben a bizottság meg fogja vizsgálni, hogy - az iránymutatásokba foglalt feltételeknek megfelelően - közvetlenül a magyar állami támogatás hatására döntött-e a Samsung SDI magyarországi beruházásáról, vagy azt akár állami támogatás nélkül is megvalósították volna.

A bizottságnak a tekintetében is kételyei vannak, hogy az állami támogatás megfelelő és arányos-e, és hozzájárul-e a regionális fejlődéshez, valamint az sem zárható ki, hogy az állami támogatás eredményeként más uniós tagállamokból munkahelyeket helyeznek át Magyarországra.

Címkék: Vállalat EU Göd Samsung

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG