4p

Idén ősszel a HRPOWER képzési palettáján négy kurzust is találunk, amelyekkel mindössze néhány hónap alatt a legkiválóbb szakemberektől sajátíthatjuk el a hatékony vállalati működéshez és önmagunk fejlesztéséhez szükséges tudást. Képzésajánló vezetőknek, HR-eseknek, értékesítőknek, és mindenkinek, aki szívesen bővítené szakmai eszköztárát.

A HRPOWER csapatán belül naponta frissülő cikkekkel igyekszünk bővíteni és naprakészen tartani azon szakemberek elméleti és gyakorlati tudását, akik nap mint nap emberekkel foglalkoznak. Emellett pedig hangsúlyt fektetünk a magas színvonalú és sokszínű rendezvényekre is, amelyeken az egyes területek legkiválóbb képviselőitől tanulhatnak az érdeklődők. Lássuk, milyen képzések közül válogathatunk idén ősszel!

Tanuld meg eredményesen kezelni a konfliktusokat!

A mediátorképzést egyaránt ajánljuk azoknak, akik mediátorként szeretnének tevékenykedni, de azoknak is, akik a hatékony konfliktuskezelés fortélyait szeretnék elsajátítani és hasznosítani a mindennapjaikban. A mediáció olyan konfliktuskezelési módszer, amelyben a résztvevők egy pártatlan szakember (a mediátor) segítségével próbálnak megoldást találni a konfliktusra. A mediáció a nézeteltérések rendezésén túl, támaszt nyújt az őszinte és megoldásfókuszú kommunikációhoz, így nemcsak konkrét konfliktusok, de bizonyos elakadások, kommunikációs problémák esetén is hatásos. A képzés szeptember 16-án indul, ha nem szeretnél lemaradni, ide kattintva olvashatsz további részleteket és leadhatod a jelentkezésed is.

Tanulj kriminálpszichológustól és meggyőzés-szakértőtől Sales&Pszichológia képzésünkön!

A képzés során végig vesszük az értékesítés folyamatait (érveléstechnika, kérdezéstechnika, prezentálási technika, a partner jelzéseinek dekódolása, kudarc- és stressztűrés, és önmagunk megfelelő „helyzetbe hozása”) és ezekhez pszichológiai magyarázatokat, eszközöket társítunk. Hiánypótló tudást adunk cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, és értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát. Ha te is szeretnéd megismerni a meggyőzés és az értékesítés praktikáit, szeretettel várunk szeptember 16-án induló Sales&Pszichológia Képzésünkön.

Sajátítsd el a pszichológia alapjait a hatékonyabb vállalatokért!

Október elején indul Vezetés&Pszichológia képzésünk, amelynek célja, hogy a szervezeti működés során felmerülő kérdésekre az alkalmazott pszichológia segítségével adjunk válaszokat. Képzésünkkel gyakorlatias és egyedi szemléletmódot kialakítva egységben lehet majd kezelni a HR-folyamatokat. Az egyes tevékenységekhez konkrét eszközöket, módszereket is adunk, amelyekkel színvonalasabbá és hatékonyabbá válik a napi munkavégzés. Az itt oktatott pszichológiai tudás egyaránt hasznos vezetőknek, HR-eseknek, coachoknak és szervezetfejlesztőknek. Ha úgy gondolod, hogy neked való ez a képzésünk, kattints ide a további információkért!

Szerezz gyakorlati tudást és ismerj meg szervezetpszichológiai eszközöket!

Novemberben induló HR&Pszichológia II. képzésünket azoknak ajánljuk elsősorban, akik elvégezték a 10 alkalmas HR&Pszichológia kurzust. Azonban a tananyag nem épül rá az első blokkra, így bárki csatlakozhat a képzéshez. A második blokkban már a munkahelyi jólléttel, coaching-eszközökkel, diverzitással és a stresszkezeléssel foglalkozunk, mely témák olyan szervezeteknél merülnek fel leginkább, ahol az alapok már rendben vannak. Így várjuk vissza korábban végzett diákjainkat, vagy épp olyan újonnan csatlakozó HR-eseket, vezetőket, akik úgy érzik, hogy ők már a fenti témákkal tudnak és szeretnének is foglalkozni. Részletek ide kattintva olvashatók.

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG