4p

A Morgan and Stanley legfrissebb jelentése szerint 2023-ban az Európai Unió tagállamai valószínűleg recesszióba süllyednek. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a zsugorodó gazdaság, az elszabadult infláció és a továbbra is magas energiaárak miatt a mostaninál is mélyebb válságra készülhet Magyarország, amit a vállalkozások nagy része már nehezen vagy egyáltalán nem lesz képes túlélni. Azok a vállalkozók viszont, akik az előttünk álló szűk másfél hónapnál hosszabb távra terveznek, akár dönthetnek úgy is, hogy a válságot maguk mögött hagyva, egyenesen gyorsítósávra navigálják a vállalkozásukat egy virágzó, biztonságos és stabil gazdasági környezetben, Dubaiban.

A krízishelyzetből is van kiút

Jövőre tízéves mélypontra süllyedhet a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedése. A magyar kkv-szektor válságból való lassú kilábalására pedig egészen 2024-ig várni kell. Szabó Kinga, a dubai cégalapítás szakértője szerint azonban számos tevékenységi körben a kis- és középvállalkozások jelentős része megmenthető. A gazdasági tevékenységük ugyanis mindössze 6 hét alatt áthelyezhető a jelentős adóelőnyöket biztosító Dubaiba, ahonnan ráadásul a nemzetközi piacok is könnyen elérhetőek.

„Az Egyesült Arab Emírségek és különösen Dubai dinamikus népességnövekedésen ment keresztül az elmúlt 20 évben. Az itt élő emberek 90%-a bevándorló, akik mind a jobb életkörülmények miatt költöztek ide. A kiskereskedelmi fogyasztás jellemzően magas, a GDP 30%-a, ami összesen 71 milliárd USD volt 2021-ben. Ez arra utal, hogy az itt élők többet költenek, mint amennyit a hazájukban, ami részben a jövedelmek adómentességével magyarázható. A robbanásszerű fogyasztásnövekedés rendkívül pozitívan hat a cégek és Dubai gazdasági növekedésére is. Mindemellett az Emirátusok egy kiemelten vállalkozóbarát ország, ahol a különböző adóelőnyök mellett a munkatörvénykönyv is rendkívül kedvező. Itt nem nehezítik az életet felesleges adminisztrációval, egyszerűen csak hagyják az embereket dolgozni” – avatott be a dubai cégalapítás előnyeibe Szabó Kinga, a BEACON AL MANAL LLC alapítója és ügyvezető igazgatója.

Milyen céget érdemes alapítani Dubaiban?

A digitális szolgáltatók földrajzi helytől függetlenül bárhonnan tudnak szolgáltatni. így számukra érdemes olyan központi lokációt választani ahonnan a világ valamennyi pontja könnyen elérhető és ahol a kedvező adózási háttér lehetővé teszi az akadálytalan növekedést. Dubaiban pedig ebből a szempontból hatalmas potenciál van.

„Az Emirátusok egy műszakilag rendkívül előrehaladott ország, ahol a közjegyzőtől kezdve a vízumig szinte mindent el lehet intézni online. A dubai kormány célul tűzte ki, hogy 2030-ra minden egy gombnyomásra elérhető legyen” – teszi hozzá a több mint 10 éve Dubaiban élő és a helyi vállalkozásindításban jártas szakértő.

Dubai egy virágzó üzleti és gazdasági csomópont, ahol stabil az energiaellátás,

 és így az energiaárak is. Nincsenek munkabérre rakódó terhek, a szakképzett munkaerő könnyen elérhető, a külföldi munkavállalók foglalkoztatása egyszerű, ezek pedig mind hozzájárulnak a vállalkozások gazdaságos működtetéséhez.

„Az Emirátusokban ez mind meg tud valósulni. Itt vannak a világ legnagyobb kikötői és logisztikai parkjai. Az energiaellátás stabil, a költsége pedig sokkal alacsonyabb, mint bárhol a világon. A szakképzett munkaerő könnyen és olcsón elérhető, ami az ipari szektorban különösen előnyös” – hangsúlyozza Szabó Kinga, az Abu Dhabi és Dubai Kereskedelmi Kamara és az UN Women tagjaként, valamint az Emirates Business Club alapítójaként is ismert üzletasszony.

8 milliárd potenciális vevő

A vállalkozók, bármennyire is ügyesek vagy jó képességűek, belesüppedtek a saját vállalkozásukba. A legtöbb esetben nem látják, hogy mi az, ami a legnagyobb kitörést jelentené számukra. Ilyenkor jön jól kívülről egy friss nézőpont, amely hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozók, kilépve a komfortzónájukból, megtegyék a sikerhez vezető lépéseket, és egy 10 milliós piac helyett szinte azonnal az egész világ legyen a játszóterük.

„Egy kívülálló mindig sokkal tisztábban látja a lehetőségeket, és mi ebből a szempontból teljesen függetlenek vagyunk. Egyetlen cél motivál bennünket, hogy az ügyfeleink sikeresek legyenek. Csodálatos érzés azt látni, ahogy az ötletekből igazi sikertörténetek lesznek” – zárta gondolatait Szabó Kinga.

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG