4p

A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, 2Connect márkanév alatt.

A 2Connect cégjogi megalakulása egyben a 4iG Csoport 2023-ban bejelentett, átfogó transzformációs programjának lezárását is jelenti. A 4iG ennek keretében a csoport távközlési vállalatait először lakossági és üzleti-kiskereskedelmi, valamint nagykereskedelmi infrastruktúra vállalatokká alakította. Ezt követően a szétválasztott funkcióknak megfelelően integrálta azok működését – írja a 4iG közleményében.

A transzformációs folyamat során így jött létre a kiskereskedelmi tevékenységeket lefedő One Magyarország Zrt., valamint záró lépésként, 2025. október elsején az infrastruktúra vállalat, a 2Connect.

Semleges nagykereskedelmi vezetékes infrastruktúra szolgáltatóként a 2Connect távközlési, műszaki, valamint a teljes infokommunikációs rendszereket kiszolgáló hálózati és adatközponti infrastruktúra-megoldásokat kínál nagykereskedelmi távközlési partnerei és kiskereskedelmi elektronikus hírközlési szolgáltatók számára.

A vállalat közel 42 ezer kilométeres optikai hálózattal, 15 ezer mikrohullámú végponttal és közel 6 500 négyzetméter adatközponti kapacitással rendelkezik, összekötve Európa keleti és nyugati gazdasági szereplőit. 

A vállalat portfóliójának része többek között a nagykereskedelmi adatátvitel, a bérelt vonali és IPVPN megoldások, a TV-jel tranzit, a sötétszálas és WDM-alapú hálózat, valamint az infrastruktúra-bérlet és az adatközponti infrastruktúra szolgáltatások (kolokáció, terület alapú szerverelhelyezés).

Lezárult a 4iG 2023 óta tartó transzformációja a hazai távközlési szektort illetően
Lezárult a 4iG 2023 óta tartó transzformációja a hazai távközlési szektort illetően
Fotó: 4iG

A 2Connect 12 földrajzilag elkülönülő adatközpontban – köztük TIER III minősítésű létesítményben – biztosítja a szolgáltatásokhoz a magas rendelkezésre állást. A vállalat országos lefedettségű hálózata 330 csomóponton és 11 határátlépési ponton keresztül közvetlen kapcsolatban áll a nemzetközi adatforgalmi útvonalakkal, valamint a több mint 9 000 kormányzati végpontot, több mint 100 kábel TV társaságot és a hazai mobilszolgáltatói piacot is kiszolgálja.

„A 4iG Csoport az elmúlt években tudatos építkezéssel vált Magyarország és a régió egyik vezető infokommunikációs vállalatcsoportjává. A 2Connect ennek a transzformációnak a kézzelfogható eredménye: egy olyan pillér, amely stabilitást, új fejlődési és növekedési potenciált hoz a csoport működésébe. A jövő gazdaságában az adat és a kapcsolat ugyanolyan alapvető erőforrás, mint a víz vagy a levegő – ezt az erőforrást biztosítja mostantól a 2Connect” – nyilatkozta Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója.

Papp-Gerlei Gyöngyvér, a 2Connect vezérigazgatója pedig úgy fogalmazott, hogy „a 2Connect létrehozásával az Invitech, az Antenna Hungária és a DIGI vezetékes hálózata, valamint üzleti szolgáltatásai, illetve a One Magyarország hálózati kapacitásai mostantól egy vállalatban egyesülnek és egységes irányítás alatt működnek. Ezzel stabil, megbízható és rugalmas infrastruktúrát biztosítunk, amelyre partnereink hosszú távon építhetnek. Célunk, hogy nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacokon is meghatározó szereplővé váljunk” – mondta Papp-Gerlei Gyöngyvér, a 2Connect vezérigazgatója.

A 2Connect jövőbeni legfontosabb céljai a hazai optikai gerinc és lefedő hálózat folyamatos fejlesztése, a teljes piac támogatása skálázható megoldásokkal a 4iG csoporton belül és azon kívül, valamint, hogy kialakítsa a lakossági szolgáltatások teljes műszaki támogatásának képességét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG