2p

Visszaállította Donald Trump előző amerikai elnök fiókját a Twitter internetes közösségi oldal üzemeltetője. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a vállalattal, hiszen amióta Elon Musk átvette a hatalmat a munkavállalók fele felmondott.

Visszaállították Donald Trump Titter fiókját, a döntést Elon Musk, a platform új tulajdonosa jelentette be. Musk kezdeményezésére előzőleg szavazáson kérdezték meg a témáról a mikroblog felhasználóit, és a több mint 15 millió voksoló közel 52 százaléka Donald Trump javára döntött. Az oldal helyreállítása után azonnal megkezdődött a volt elnököt követők számának növekedése.

Maga Donald Trump azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kíván visszatérni a Twitterre, hanem elsődlegesen továbbra is az általa létrehozott közösségi oldalra, a Truth Socialra támaszkodik. A volt amerikai elnök felhasználói fiókját azután függesztették fel, hogy egyes támogatói Joe Biden jelenlegi elnök beiktatása előtt, 2021. január 6-án megostromolták az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitoliumot Washingtonban, tiltakozásukat kifejezve, amiért szerintük meghamisították a választási eredményeket.

Musk a tulajdonszerzést megelőzően is szeretett szavazásokat indítani a Twitteren. Májusban azt kérdezte, “A szólásszabadság elengedhetetlen a működő demokráciához?”. Forrás: Twitter.com
Musk a tulajdonszerzést megelőzően is szeretett szavazásokat indítani a Twitteren. Májusban azt kérdezte, “A szólásszabadság elengedhetetlen a működő demokráciához?”. Forrás: Twitter.com

Közben a Twitternél óriási problémák vannak, ugyanis a munkavállalók tömegesen hagyják el a céget. Elon Musk november 16-án körlevélben értesítette a Twitter alkalmazottait, hogy elindul a Twitter 2.0 projekt, amihez a dolgozók vagy csatlakoznak, vagy távozhatnak. A kiszivárgó hírek szerint a dolgozók fele már felmondott. Ráadásul nagyon sok olyan szakember is elhagyja a céget, akiket aligha tudnak pótolni. Ugyanis a felmondásukat beadók között nagyon sokan a hibák kijavításáért és a szolgáltatáskiesések megelőzéséért felelősök, így a rendszer stabilitása is kérésessé vált. Ráadásul olyan információk is kiszivárogtak, hogy Must ötletszerű intézkedései miatt nagyon sok hirdető és szponzor fordít hátat a Twitternek. (MTI/Privátbankár)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG