Nem bírták kivárni a határidőt, lecsapott a Médiahatóság.
December 28-án ismét elmeszelte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a UPC-t, miután Jászberényt követően Cegléden is jogosulatlanul, idő előtt elindították a szolgáltatást. 2015-ben Cegléden a kivitelezés 27. napján – tehát a rendszer befejezése előtt! – kezdték meg a szolgáltatást, és folytatták ezt két évig anélkül, hogy bejelentették volna a NMHH-hoz. A szolgáltató bejelentési kötelezettségének csak a hatóság felszólítására tett eleget, majd a bejelentés hiányosságait olyan késedelmesen pótolta, hogy azt az NMHH csak 2017. szeptember 28-án vehette nyilvántartásba, tudta meg a Privátbankár.hu.
Korábban Jászberényben hasonló ügyletet folytattak, azért áprilisban kaptak 30 millió forintos büntetést. A fokozatosság és arányosság elvét is figyelembe véve ezúttal 121 millió forintos bírságot szabott ki a hatóság, meglátásuk szerint ugyanis ez a jogsértéssel elért vagyoni előnyt jóval meghaladja. Így a szankció hatékonyan jelzi a piaci szereplőknek, hogy nem éri meg tudatosan eltérni a hírközlési előírásoktól. Fontos ugyanakkor, hogy a bírság mértéke ne lehetetlenítse el a megbírságolt cég üzleti tevékenységét, de a hatóságnak egy esetleges újabb jogsértéskor legyen lehetősége az összeg emelésére a felügyeleti tevékenységében alkalmazott fokozatosság és arányosság elve alapján.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.