5p

A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.

A kihívásokkal teli környezet ellenére jól sikerült 2023-as év után a társaság igazgatósága részvényenként 120 forintos, az előző évi 100 forintosnál nagyobb osztalék kifizetését javasolja az áprilisban esedékes éves közgyűlésén - emelte ki a cég közleményében.

A cég kamionjai nem voltak parkolópályán a múlt évben.
A cég kamionjai nem voltak parkolópályán a múlt évben.
Fotó: Waberer's

Tovább javította eredményességét 2023-ban a Waberer’s International Nyrt., mely a következetesen végrehajtott stratégiának köszönhető. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele 4,6 százalékkal 710,9 millió euróra emelkedett, miközben nettó eredménye 53,6 százalékkal 29,7 millió euróra ugrott. A Waberer’s EBIT (üzemi) eredménye 17 százalékkal 42,8 millió euróra, míg EBITDA eredménye 14,8 százalékkal 95,6 millió euróra bővült, ezzel mindkét mutató esetében rekordszintet ért el a Csoport. Az árbevételnél nagyobb mértékben növekvő nyereségnek köszönhetően tovább javult a társaság EBIT és EBITDA marginja is: előbbi 5,4-ről 6 százalékra, míg utóbbi 12,3-ról 13,4 százalékra ugrott. Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint mozgalmas évet zárt a vállalat, miután a legfőbb piacainak számító nyugat-európai és magyarországi régió ipari termelési, illetve fogyasztási adatai az egész tavalyi évben stagnáltak, vagy enyhe mértékben csökkentek. Mindez közvetlenül befolyásolta a logisztikai szolgáltatások iránti keresletet, miközben a társaság szempontjából szintén fontos hazai biztosítási piacnak a különadó okozta kihívásokat kellett kezelnie. A Waberer’s ebben a változékony környezetben azokra a szegmensekre és ügyfelekre koncentrált, amelyeket kevésbé érintett az általános negatív gazdasági környezet, amihez megfelelő alapot biztosított a vállalat diverzifikált ügyfél- és szolgáltatás-portfóliója.

A vállalat eredményei magukért beszélnek.
A vállalat eredményei magukért beszélnek.
Fotó: Waberer's

A Waberer’s stratégiájának fókuszában a Szerződéses Logisztika (RCL) tevékenység áll, melynek árbevétele 209,8 millió euróra (+5,2 százalék), míg EBIT eredménye 15,3 millió euróra emelkedett (+37,3 százalék). A szegmens árbevétel-növekedése az autóipari és petrolkémiai gyártástámogató logisztika bővülésének, valamint a sikeres ügyfélakvizícióknak köszönhető. Az üzletágak közül a Fuvarozási és Szállítmányozás (ITS) 2023-as árbevétele 2,8 százalékkal 437,3 millió euróra nőtt, miközben EBIT-je 9,7 százalékkal 8,9 millió euróra csökkent. A szegmens annak ellenére volt képes az előző évit megközelítő eredmény elérésére, hogy az általános európai fuvarozási keresletcsökkenés miatt a spot piacon fokozódó árversennyel, valamint az előző évinél hosszabb és koncentráltabb nyári gyárleállásokkal kellett megküzdenie. Mindez azonban a key account ügyfelek magas aránya miatt a rövidebb távú áringadozások hatása miatt korlátozott volt az eredményre, és ezen ügyfélkör stabil keresletet biztosított a terület számára. A Waberer’s Biztosítási Szegmens árbevétele 82,4 millió euró (+17,7 százalék), míg EBIT eredménye 18,6 millió euró (+19,3 százalék) volt 2023-ban. Az üzletág 2023-ban 22 százalékkal bővítette szerződéses állományának számát, míg a növekvő EBIT teljesítmény elsősorban a magas kamatkörnyezetben elért kiemelkedő befektetési eredménynek volt köszönhető.

Frissített stratégia

Barna Zsolt a 2023-as eredmények ismertetésekor kiemelte, hogy a társaság tavaly frissítette stratégiáját, melyben azzal számol, hogy 2027-re a közép- és kelet-európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává válik, miközben árbevétele és EBIT (üzemi) eredménye jelentősen, a 2022-es értékek közel duplájára emelkedik. Hozzátette, hogy a stratégia megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatósági szempontokra, így a vasúti és intermodális szállítás arányának növelésével fejlesztik zöld szolgáltatásaikat, valamint zöld beruházásokkal és energiahatékonysági intézkedésekkel csökkentik a károsanyag-kibocsátást. A Waberer’s már 2023-ban jelentős lépéseket tett a stratégiában kitűzött célok elérése érdekében, hiszen elindították az eddigi legnagyobb raktárfejlesztést Ecseren, és telket vásároltak Debrecenben egy újabb logisztikai központ fejlesztése céljából. A vállalat két jelentős akvizíciót is bejelentett 2023-ban: egyrészt a vasúti logisztikában meghatározó szereplő PSP (Petrolsped) Csoport, valamint a szerbiai MDI disztribúciós társaság többségi részesedésének megvásárlását. Ezen fejlesztések és felvásárlások első eredményhatásai már 2024-ben láthatóak lesznek, így a Waberer’s idén tovább halad a stratégia megvalósításában. A Waberer’s elnök-vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy 2024-ben 800 millió eurót megközelítő árbevétellel és a tavalyihoz hasonló nagyságrendű, 40 millió euró feletti EBIT teljesítménnyel számolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG