2p

A Wizz Air vezérigazgatója szerint az emberek mobilitási igénye vissza fogja állítani az utazási kedvet, de sokkal inkább bízik a hosszú távú talpra állásban, mint a rövid távúban, úgy véli, a légiközlekedési iparág talán 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre - írta a Magyar Nemzet kedden.

Váradi József a lap beszámolója szerint a Romániai Magyar Üzletemberek Egyesülete által szervezett online konferencián elmondta azt is: a Wizznél 2022-ben már konszolidált évben bíznak.

A koronavírus-járvány tavaly márciusi kitörése óta a Wizz Air "elégetett" egymilliárd dollárt, és változatlanul "rakják a máglyára" a pénzt, hiszen többféle veszteséget kénytelenek elkönyvelni - mondta, hozzátéve: az üzleti konstelláció szélsőségesen negatív, de ez senkit sem érdekel, csak az, hogy a pandémia utáni átrendeződésben ki milyen piaci pozíciókat fog szerezni. "Gyakorlatilag mi vagyunk az egyetlenek, akik változatlanul invesztálunk, bővítjük a repülőgépflottánkat, és az egész iparágban nekünk a legmagasabb a likviditásunk. A befektetőknek mi vagyunk az egyik ritka reménysugár" - fogalmazott.

A Wizz Air gépe a Liszt Ferenc repülőtéren (Fotó: MTI/Botár Gergely)
A Wizz Air gépe a Liszt Ferenc repülőtéren (Fotó: MTI/Botár Gergely)

A válság hozta változásokról szólva Váradi József kitért arra: egy évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy a Wizz soha nem fog cargózni és Amerikába repülni, ehhez képest tavaly március-áprilisban csak cargóztak és Amerikába repültek. A jelzett periódusban a cég 130 cargójáratot hajtott végre csak Magyarország és Kína között, egész Kelet-Európának ők szállították a maszkokat és a lélegeztetőgépeket, és jelentős szerepet játszottak az Egyesült Államokban rekedt magyarok repatriálásában.

A közeljövő nagy lehetőségéről, a brassói reptérnek a székelyföldi idegenforgalom fellendülését is feltételező megnyitásáról kijelentette: a Wizz az első odarepülők között lesz, csak készüljön el végre a légikikötő. "A repülőtérnek egyértelműen van létjogosultsága, Románia pedig stratégiai piac. Minden berepülési, illetve kapcsolódási lehetőséget követünk, és megtanultuk a leckét: a fejlődő országokban, piacokon az egyetlen kitörési pont az olcsón árazott infrastruktúra kialakítása" - fogalmazott a vezérigazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG