2p
Nincs versenyjogi kockázata a Hungast felvásárlásának, rábólintott a GVH.

Ahogy arról már korábban írtunk, a Hungast Holding Zrt. tett felvásárlási ajánlatot a Sodexo Magyarország Kft.-re, a versenyhivatal azonban egészen mostanáig vizsgálta az összeolvadás lehetséges hatásait. A Hungast-ot is magába foglaló György-csoport és a Sodexo-csoport ugyanis egyaránt foglalkozik étkezési szolgáltatás nyújtásával, ezen belül közétkeztetéssel (oktatási-, egészségügyi-, egyéb közintézmények részére nyújtott szolgáltatás) és munkahelyi étkeztetéssel, így meg kellett vizsgálni, hogy nem borul-e meg a piaci egyensúly, ezt közölte a GVH a Privátbankár.hu-val.

A felmérés alapján megállapították, hogy a György-csoport piaci részesedése a munkahelyi étkeztetést tekintve minimális, továbbá egy, az adott ügyben nem érintett piaci szereplő a Sodexo-csoporténál lényegesen magasabb részesedéssel rendelkezik, így e piacon nem kell káros horizontális hatásokkal számolni. Emellett csak a György-csoport nyújt közétkeztetési szolgáltatást egyéb közintézmények részére, így e tekintetben az összefonódás nem jár horizontális hatással, illetve a két csoport piaci részesedése alig haladja meg a 20 százalékot az egészségügyi közétkeztetés piacán.

Az iskolai menzákon állt vagy bukott

A két vállalkozáscsoport ugyanakkor viszonylag magas (35-45 százalék közötti) együttes piaci részesedése miatt a GVH az oktatási közétkeztetési piacot vizsgálta legrészletesebben, és ebben a piac vonatkozásában is arra a következtetésre jutott, hogy káros horizontális versenyhatások (áremelkedés, vagy minőségromlás) nem igazolhatók. A GVH nem azonosított káros vertikális és portfólióhatást sem, mert az összefonódás nem hoz létre új vertikális vagy kiegészítő jellegű kapcsolódást, hiszen a Sodexo-csoport csak olyan tevékenységeket végez, amelyekre a György-csoport működése már eddig is kiterjedt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG