|
| MTI Fotó: Komka Péter |
2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az M1-en.
Az állam ezzel 1,6 milliárd forinttal tehermentesíti a családok kasszáját.
Amikor a program 2013-ban elindult, csak az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, 2018-ban már egymillió volt az érintettek száma - írja az MTI.
Mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac




