4p
Környezettudatos. Formatervezett. Vegán. Ultra-trendi. Mindez egy magyar lány vezette cég terméke: itt az új hazai vegán mosószer, ami nem csak az ökológiai lábnyomot csökkenti, de szinte minden bizonnyal a hazai bio tisztítószer piacot is át fogja rendezi.

Nem csak a kockázati tőke által támogatott fejlesztések, vagy a nemzetközi multik finanszírozta beruházások hozhatnak változást a hazai bio mosószerek piacán, hanem egy fiatal lány által vezetett, környezettudatos és felelős kis vállalkozás is. Nem kérdés: ez a kis csapat megfelelő kihívást jelent a hazai mosószer piacon szinte egyeduralkodó, káros, kőolajszármazékokat is felhasználó „hagyományos termékeknek”.

A Csegény Zsófia által vezetett Sansin Globe Zrt.  célja, hogy olyan, szinte 100 százalékban természetes (azon belül is vegán) mosószerrel lássa el a hazai piacot, amelyik kiszolgálja azoknak a fiataloknak és családoknak az igényeit, akik nem szeretnék szervezetüket feleslegesen vegyi anyagokkal terhelni, és akiknek fontos, hogy milyen Földet hagynak örökül gyerekeik számára. Mindezt persze úgy, hogy közben az új fejlesztés árban versenyképes maradjon a nagy, bejáratott hagyományos öblítőkkel és mosószerekkel szemben, valamint ne kelljen kompromisszumot kötni annak tisztító erejében, fehérítő és folteltávolító hatásában sem.

Nem csak szép

Az EU éves műanyaghulladék termelése 20 millió tonna, amelyből mindösszesen csak 14% kerül újrahasznosításra - nagy része pedig sajnálatos módon még mindig a tengereinkben és folyóinkban köt ki.  A Sansin munkatársai ezen is változtatni kívánnak! A gazdaságos, ellenben magas esztétikai értékkel bíró csomagolás legfontosabb jellemzője, hogy olyan gyártási folyamat során készül, amelyben az alapanyag az újrahasznosított HDPE regranulátum. A külcsín nem mehet a környezetvédelem rovására - mondja Csegény Zsófia, a közgazdász végzettséggel rendelkező cégvezető, és hozzáteszi, felelős nőként és leendő anyaként mindennél fontosabb számomra, hogy milyen környezetben élek, és milyen bolygóra tervezem az utódaim életét. Pontosan tudom, hogy milyen fontos, hogy megengedhető áron hozzáférjünk az igazoltan környezetbarát, nullához közelítő egészségügyi kockázattal rendelkező mosószerekhez.

Nem kell az agresszív reklám

A cég nem kíván beszállni a „hagyományos mosószereket” gyártó multik generálta és főműsoridőben történő reklámháborúba. A túlzó kampányköltés helyett teljesen másra helyezi a hangsúlyt: nevezetesen, hogy a termék rendelkezzen minden olyan nemzetközi minősítéssel, ami azt igazolja, hogy garantáltan ellenőrzött alapanyagokból készülnek. A két legfontosabb jelzés a flakonon a Vegán Társaság és az USDA hitelesítetten bio-alapanyag minősítés.

A Vegan Society (Vegán Társaság) logója által jelölt termékek egészen biztosan 100 százalékosan vegánok.

A szervezet egyik legfontosabb alapeszméje, hogy az állatok ellen irányuló erőszakot meg kell szüntetni (éppen ezért ugyanúgy ellenzik az állatokból készült élelmiszerek fogyasztását, mint az állatkísérleteket - az orvostudományban vagy a kozmetikai iparban), illetve, hogy fel kell hagynunk a génmódosított termékek használatával.

Az USDA Certified Biobased (USDA hitelesítetten bio-alapanyagú) pecsét azt igazolja a fogyasztók számára, hogy a kereskedelmi forgalomban elérhető termék magas arányban tartalmaz biológiailag termesztett összetevőket – ami persze nem csak egyfajta „eredetigazolást” jelent, hanem egyben tudatos ösztönzése a makro szintű bio alapú (és biológiailag lebomló) összetevőket tartalmazó termékek iránti kereslet fokozásának is. A Sansin által forgalmazott univerzális folyékony mosószer vagy színes ruhákhoz való mosógél esetében ez az arány például kiemelkedően magas, azaz közel 80 százalékos – de a maradék 20 % körüli összetevő is természetes eredetű, jellemzően természetes ásványi anyagok oldott sóiból áll.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG