2013. májusban 2,5%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 0,9, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,1, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 6,8%-kal emelkedett az értékesítés volumene.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint élelmiszerekből kevesebbet vásároltunk, mint az előző hónapban. Ugyanakkor az üzemanyagok forgalma valamivel nagyobb volt, mint áprilisban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az előzetes adatok alapján elmondható, hogy az év eddig eltelt időszakában megfigyelhető pozitív tendencia folytatódik, a korábbi hónapok éves szinten mért visszaesését követően jelentős megugrás volt áprilisban, amit a májusi érték megerősített. A tárca szerint a lakossági fogyasztás élénkülésében szerepet játszhat a lakossági reálbérek, valamint a rezsicsökkentésből adódóan a rendelkezésre álló jövedelem növekedése.
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



