1p
Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frekvenciapályázatát korábban az állami konzorcium, az MPVI Mobil Zrt. nyerte, így ez a cég indíthatja el Magyarországon a negyedik mobilszolgáltatót. Az állami arra számított, ma elrajtolhat végre a cég, de a Fővárosi Törvényszék ezt másképp gondolta.

Az NMHH pályázatának eredményét a három másik mobilszolgáltató támadta meg, mert szerintük a hatóság a tender során változtatott a pályázati feltételeken, illetve később olyan jogszabály-módosítások születtek, melyek hatással lehettek az eljárásra. A bíróságon azt próbálták kideríteni, hogy pontosan milyen jogszabályok alapján kellett volna elbírálni a frekvencia-pályázatot. A törvényszék mai tárgyalási napján eredmény helyett elnapolta a határozathozatal napját, így legkorábban két hét múlva derülhet ki, hogyan indulhat, egyáltalán indulhat-e az állami szolgáltató.

A felperesek továbbá iratpótlást kértek a médiahatóságtól, mely ígéretet tett a pótlásra - bár az NMHH szerint a leendő versenytársak csak az időt húzzák, a kifogásolt iratok ugyanis érdemben nem befolyásolják a tender végeredményét. A három mobilszolgáltató azt is indítványozta, hogy a magyar bíróság kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól (ha ez bekövetkezik, az jócskán megnyújthatja a bírósági szakaszt az ügyben - ennek azonban csekély a valószínűsége).

A felperesek egy harmadik indítványa valószínűleg tényleg az időhúzást szolgálja, kifogásolták ugyanis, hogy az NMHH nem külön eljárásban állapította meg, hogy amíg az állami szolgáltató hálózata nem épül ki, addig nekik hozzáférést kell biztosítaniuk hálózatukban az új piaci szereplőnek, hogy az országos szolgáltatással tudjon rajtolni. Az NMHH szerint a pályázatban ezt a három mobilszolgáltató vállalta, a felperesek szerint erről szó sincs, azt ugyanakkor nem vitatják, hogy van ilyen jellegű kötelezettségük.

Az MPVI így továbbra sem kezdhet neki hálózata kiépítéséhez, azt ugyanis a végleges döntésig megtiltotta neki a bíróság. Ez újabb csúszást jelenthet a szolgáltató számára, mely az eredeti tervek szerint az év vége előtt elindította volna szolgáltatását.

A hazai mobilpiacon az erőviszonyom megmerevedtek, így a negyedik mobilszolgáltató felkavarhatja a piacot - az azonban nagy érvágás lenne a most induló cégnek, ha a karácsonyi szezon előtt nem tudna megjelenni a piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG