5p

A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.

Mérsékelt bővülés, változó vásárlói szokások

A magyar kiskereskedelmi forgalom tavaly óta növekedési pályán van, ugyanakkor a bővülés üteme elmarad a régiós országokban tapasztalható dinamikától. Ennek hátterében részben az áll, hogy a magyar háztartások fogyasztása még nem állt teljes mértékben helyre az elmúlt évek magas inflációs időszaka után, miközben a többletjövedelmek egy része továbbra is megtakarításokba vagy szolgáltatásokra áramlik. Emiatt a termékjellegű fogyasztás bővülése visszafogottabb, mint a környező országokban, és továbbra is az uniós átlag alatt alakul.

A kiskereskedelmi szektor szereplői (üzletek, láncok, beszállítók) folyamatosan törekednek a megváltozott gazdasági és szabályozási környezethez való alkalmazkodásra. Ennek hatására az elmúlt másfél évben mérséklődött az üzletbezárások üteme, ugyanakkor a szabályozói lépések – például az árrésstopok – érdemben átrendezték az egyes szegmensek közötti versenyt. Az árrésstopok vesztesei az élelmiszer-szaküzletek – a hentesek, pékségek és zöldségesek, mivel a forgalom átterelődött a vegyes élelmiszerüzletekbe. Boltbezárási hullámot viszont nem okozott az intézkedés.

„Fontos átalakulás zajlik az Ázsiából érkező termékek piacán is. Az Unió 3 eurós vámot vetett ki a 150 euró alatti csomagokra, ezért a Kínából közvetlenlenül a fogyasztóhoz érkező kisértékű csomagok száma csökkenhet, mivel a kínai online platformok inkább európai raktárakba fognak előimportálni” – állapította meg Báthori Bence, az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője. Hozzátette, hogy az intézkedés csökkentheti ugyan az ázsiai platformok árelőnyét, de önmagában kevés ahhoz, hogy a hazai kereskedők versenyhelyzetét érdemben javítsa.

Báthori Bence, az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője, Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár stratégiai ügyfelek központ vezetője és Terjéki Miklós, az MBH Bank bankkártya termékmenedzsment csoportvezetője
Báthori Bence, az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője, Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár stratégiai ügyfelek központ vezetője és Terjéki Miklós, az MBH Bank bankkártya termékmenedzsment csoportvezetője

Extrém időjárás és szuper El Niño is formálja az élelmiszerárakat

A kiskereskedelem egyik logfontosabb termékkategóriájában, az élelmiszerágazatban jelenleg egyszerre éreztetik hatásukat globális és hazai tényezők. Bár a nemzetközi piac alapvetően stabil, a kockázatok egyre erőteljesebbek. „Az élelmiszerárakat ma már nemcsak a klasszikus kereslet-kínálati hatások formálják, hanem az egyre gyakoribb extrém időjárási jelenségek is. Az idei szuper El Niño például globálisan is érdemi hatást gyakorol a termelésre és az árak alakulására” – hangsúlyozta Héjja Csaba, az MBH Bank agrár stratégiai ügyfelek értékesítési központjának vezetője.

A szakértő szerint emellett az energiapiaci folyamatok és a geopolitikai feszültségek is közvetlenül befolyásolják a piacot: „A műtrágyaellátási zavarok, a szállítási útvonalak változása és a termelési költségek emelkedése mind beépülnek az árakba, még ha ezt időben eltérően is érzékeljük a lánc különböző pontjain. Például piaci szemszögből nézve a növényi olajok ára mögött már nem elsősorban élelmiszer‑, hanem energia‑ és szabályozási logika áll.” 

Magyarországon az árakat az árfolyam és a nemzetközi trendek együttesen alakítják: a termelői árak jelentős kilengéseit követően az élelmiszeripari és fogyasztói árindex is fokozatosan stabilizálódott, ami a bolti árakban is megjelent. Az év második felében ugyanakkor ismét emelkedés jöhet, többek közt szezonális hatások, árfolyamváltozások, vagy akár az árrésstop esetleges kivezetése miatt.

Kétharmad már bankkártya – gyorsul a mobilfizetés

A kiskereskedelmi szektor működését jelenleg számos trend befolyásolja, de ezek között is meghatározó szerepet játszik a digitalizáció, mely gyökeresen alakítja át a fizetési folyamatokat, mind az élelmiszerláncok kasszáinál, mind az online vásárlások során. „2025-ben a hazai kiskereskedelmi forgalom meghaladta a 20 290 milliárd forintot, és ennek mintegy kétharmada bankkártyás fizetéssel valósult meg. Ez egyértelműen mutatja az elektronikus fizetések dominanciáját” – húzta alá Terjéki Miklós bankkártya termékmenedzsment csoportvezető.

A szakértő szerint a leggyorsabban a mobilfizetés terjed; a bankkártyás tranzakciók mintegy 23 százaléka már mobiltelefonon keresztül történik, és néhány éven belül ez az arány akár az 50 százalékot is meghaladhatja. Az online vásárlások térnyerése szintén látványos: 2025-re az online vásárlások aránya – a bankkártyás költéseken belül – megközelítette a 38–40 százalékot, amit elsősorban a nemzetközi e‑kereskedelmi platformok erősödése hajtott. „Ezek a változások csak előfutárai a közeljövőben érkező digitalizációs hullámnak, melyet már a mesterséges intelligencia fizetési folyamatokba való beépülése generál majd. Az AI-ra épülő megoldások, például az úgynevezett agent pay rendszerek új szintre emelhetik a vásárlási élményt, hiszen a termékválasztástól a fizetésig automatizálhatják a folyamatot” – emelte ki Terjéki Miklós. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG