4p
Azt hittük, levették a napirendről, erre törvény lesz belőle: alapesetben hétfőtől szombatig, reggel 6 és este 10 között lesznek nyitva a boltok, kivéve a kisebbek. Kiflit, virágot, benzint, újságot máskor is vehetünk, egyelőre azt sem mondják meg, mikor menjünk étterembe vagy moziba, vagy hogy csigatészta vagy cérnametélt legyen a vasárnapi húslevesben.

Benyújtotta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatát csütörtökön az Országgyűlésnek. A tízoldalas törvényjavaslat vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását. Emellett - például szombaton is - időbeli korlátokat állítanak fel.

Éjszaka már ne vásárolgass, csak családi vállalkozásoknál

A nemzetgazdasági minisztert csúnyán beégették

Varga Mihály pár napja még arról beszélt: az ötlet még a minisztériumot is meglepte, nem bölcs dolog a korlátozás, nem ez a legfontosabb probléma az országban - ez alapján úgy tűnt, a kérdés le is van zárva. Csütörtökön azonban váratlan fordulatként a KDNP-s Harrach Péter bejelentette: a kormány megtárgyalta és támogatja javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. Harrach szerint Varga Mihály véleménye csak egy vélemény, a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket.

Ehhez képest „a kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is” – írta az NGM a hvg.hu-nak arról, mi az álláspontja a kabinetnek a vasárnapi zárva tartásról. Tehát a kabinet nem döntött az ügyben, ami ellentmondásban van a KDNP frakcióvezetőjének csütörtöki bejelentésével.

A főszabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon. Deklarált cél a dokumentum szerint, hogy a családi kisvállalkozások működését ne akadályozzák akkor, ha a tevékenységet kisebb méretű boltban (400 négyzetmétert meg nem haladó árusító területen) folytatják és az egyébként tiltott időszakokban az üzlet tulajdonosai, illetve segítő családtagjaik maguk végzik a kereskedelmi tevékenységet.

A javaslat különös rendelkezéseket tartalmaz az üzletek december 24-i és december 31-i nyitva tartására, és meghatározza azt is, hogy az üzletben a zárórakor még bent tartózkodó személyeket legfeljebb 30 percen belül ki kell szolgálni.

Azt is megengedik, hogy bármikor vegyünk virágot

A törvényjavaslat lehetőséget biztosít arra is, hogy az adott naptári évben öt vasárnapon a kereskedő - saját döntése alapján - nyitva tarthassa az üzletet reggel 6 és este 10 óra között azzal, hogy a döntését köteles előzetesen a kereskedelmi hatóság felé bejelenteni.

A kivételek körét a javaslat úgy oldja meg, hogy a törvény hatályát nem terjeszti ki egyes létesítményekre, tevékenységekre (például üzemanyagtöltő-állomás, gyógyszertárak, dohányboltok), továbbá egyes tevékenységekre (például újságárus, virágárus, pék) eleve különös rendelkezéseket tartalmaz. A pékárut és tejterméket árusító üzletek korábban is kinyithatnak, illetve vasárnap és munkaszüneti napokon is - korlátozott időben - nyitva tarthatnak. A virágboltok vasárnap és munkaszüneti napokon szintén - korlátozott időben - nyitva tarthatnak.

A nemzetközi forgalmú repülőterek, valamint az autóbusz és vasúti pályaudvarok a nemzetközi gyakorlat szerint szintén indokolt kivételek az üzletek nyitva tartását szabályozó rendelkezések alól, különös tekintettel arra, hogy az itt bonyolított vásárlások elsősorban az utazás kényelmét, vagy egyéb, de semmiképpen sem a napi rendszeres bevásárlás céljait szolgálják - olvasható a javaslatban.

Magyarország, Dombóvár, Népbolt, 1954 FOTO:FORTEPAN / Erky-Nagy Tibor

A KDNP azt megengedi, hogy vasárnap moziba menjünk

Vasárnap is lehet majd étteremben étkezni, kávézóba vagy éppen moziba menni, s ugyancsak nem terjed ki a törvény hatálya a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységre, valamint a szálláshelyen végzett kereskedelmi tevékenységre (amely a pihenési célok biztosításának szükségességével összefüggő kivételnek tekinthető).

Megteremti a lehetőséget arra is, hogy a kormány - indokolt esetben - így különösen az érintett település(rész) sajátosságai, illetve turisztikai szempontok alapján kivételeket állapíthasson meg kormányrendeletben.

Meg is indokolták: vasárnap a családdal kell lenni, de nem a boltban

A javaslat egyaránt törekszik arra, hogy a kereskedelmet - amely a nemzetgazdaság húzó ágazata - csak ésszerű mértékben, a nyilvánvaló kivételek alkalmazása mellett korlátozza, ugyanakkor elősegítse azt is, hogy a vasárnap valóban  pihenőnap legyen az ország döntő része számára. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is - fogalmaz a dokumentum.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG