4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magyarországi tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2019-ben összesen 4943 milliárd, míg 2020-ban 7,3 százalékkal több, 5306 milliárd forint bruttó forgalmat ért el – közölte a GKI.

2007-hez képest összességében 96 százalékkal bővült, vagyis csaknem megkétszereződött ez a piac. Mindeközben e piac szerkezetében jelentős változások következtek be. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy részben új boltok alapításával, részben a többi üzletlánc és egyéni kereskedő vásárlói körének elszippantásával előre törtek a diszkontláncok. 2010 és 2020 között a Lidl bolthálózata 51, az Aldié 74, míg a Penny Marketé 40 üzlettel bővült, forgalmuk pedig rendre 3,7, 6,7, illetve 2,3-szeresére emelkedett.

Ezzel 2020-ra a Lidl lett a legnagyobb kereskedelmi üzletlánc Magyarországon. A diszkontláncok térnyerését mindenekelőtt üzleti modelljük gyors reagáló képessége magyarázza az új vásárlói igényekre - írja a GKI elemzése.

A magyarországi kereskedelmi üzletláncok forgalmának alakulása, 2007-2020 (milliárd forint, forrás: Trade magazin/GKI)
A magyarországi kereskedelmi üzletláncok forgalmának alakulása, 2007-2020 (milliárd forint, forrás: Trade magazin/GKI)

Mint megjegyzik, a diszkontok a tudatos hálózatépítés mellett sokat fordítanak arra, hogy a minőséghez képest jellemzően kedvező árfekvésű és bővülő választékú kínálat (pl. a vega, vegán, laktóz- és gluténmentes igények kiszolgálása) mellett hatékonyak is legyenek (munkaszervezés, cserélődő szortiment, boltok belső megjelenésének változtatása).

Az elemzés szerint rajtuk kívül főként a Spar tudott nőni, részben új üzletek alapításával, valamint az üzlettípusok diverzifikációjával. Az elmúlt évtizedben 189 új egységet nyitottak, forgalmuk pedig közel megduplázódott. A főként hipermarketeket működtető Tesco és Auchan az előbbiekhez mérten csak lassabban tudott bővülni. Előbbi 2013 óta be is zárta néhány üzletét, forgalma tíz év alatt mindössze 11 százalékkal bővült. A jóval kisebb Auchan elsősorban a Cora felvásárlásával és szupermarketek nyitásával növelte egységeinek számát, s 88 százalékkal árbevételét.

Akik sokat buktak 

Az elmúlt 10 év átrendeződésének elszenvedői a főként kisebb élelmiszerboltokat működtető Coop, Reál és CBA. A lánchoz tartozó üzletek száma mindhárom esetben jelentősen csökkent, míg a forgalom éves átlagban 2-3 százalékkal nőtt vagy stagnált. Ugyanakkor, ennek eredményeként az egy boltra jutó forgalom – már csak az átlagos alapterület emelkedése következtében is – növekedni tudott, különösen a Reál esetében (132 százalékkal).

(Foto: MTI)
(Foto: MTI)

A legkisebb változás a fentiekhez képest szűkebb piaci szegmenset képviselő drogéria láncok esetében mutatkozik. A kétszereplős piacon a Rossmann közel 15 év alatt csak kissé tudott gyorsabban nőni, mint a DM, piaci részesedése ennek következtében enyhén nőtt, de még így is 50 százalék alatti.

A piac szerkezetének fenti átrendeződését részben a lakossági vásárlóerő alakulása és a többi bolt megszűnése is elősegítette. A községekben, ahol a „láncmentes” kisboltok mellett a Coop, a Reál és a CBA van jelen, 2012 és 2019 között nominálisan 76 százalékkal nőtt a vásárlóerő, ugyanakkor Budapesten 85 százalékkal, míg a többi városban 78 százalékkal.

Eltűntek a falusi boltok 

Ez a többi lánc számára önmagában is előnyt jelentet, de az elszívó hatást az olcsóbb és kedvezőbb választék elszívó hatása, ezzel párhuzamosan a falusi kisboltok egy részének fokozatos leépülése jelentette. A beszerzési árak és a munkaerőköltségek gyors, míg a kistelepülési vásárlóerő ennél lassabb növekedése mellett egyre több kisbolt jut el addig a pontig, hogy működését a továbbiakban nem tudja rentábilis keretek között folytatni. 2007-2020 között a kereskedelmi láncok boltjainak száma 24 százalékkal csökkent úgy, hogy közben a nemzetközi láncok bolthálózata bővült. Csak 2020-ban 750 élelmiszer jellegű, nagyobb részt nem lánchoz tartozó bolt szűnt meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG