1p
A NÉBIH a márciusi ellenőrzések során közel tízmillió forint bírságot szabott ki, a húsvétot megelőző időszakban kiemelt, a teljes élelmiszerláncra kiterjedő országos ellenőrzésekre kerül sor - közölte a hatóság.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH, korábban MgSzH) közleménye szerint a tavaszi kiemelt élelmiszerlánc ellenőrzés keretében külön hangsúlyt kap a gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó élelmiszerek, a szezonálisan jellemző élelmiszerek és tevékenységek ellenőrzése a várhatóan nagyobb mértékű termelés, illetve megnövekedett forgalom miatt. A hatóság célja a megelőzés, a szabálytalanságok feltárása annak érdekében, hogy az élelmiszer-biztonságot fenntartsa, a fogyasztók egészségét esetlegesen veszélyeztető termékeket kiszűrje, hogy mindenki nyugodtan, békésen tölthesse el a húsvétot.

Az ez évi vizsgálatok célterülete a hús és húskészítmények, édesipari termékek, borászati termékek előállítása és forgalmazása, a tojáscsomagolás és -forgalmazás, a zöldség- és gyümölcs-értékesítés, illetve a takarmány, az élőállat és az élelmiszer-hulladékok kezelése. Az akció első időszakában, március 19. és 30. között országosan 2832 ellenőrzést végeztek. Ebből élelmiszer-előállító helyen 396, az élelmiszer-forgalmazásban 1826 ellenőrzés történt, továbbá 91 esetben takarmány, 519 alkalommal pedig állatszállítmány ellenőrzésére került sor.

A feltárt szabálytalanságok miatt 74 alkalommal figyelmeztetést, 136 esetben bírság kiszabását alkalmazták szankcióként. Eddig összesen 9,5 millió forint bírságot szabott ki a hatóság. Összesen 19 730 hazai és külföldi élelmiszertételt vizsgáltak meg, amelynek eredményeként 20,5 tonnát kivontak a forgalomból, leggyakrabban jelölési hiba és a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő lejárta miatt. Húsvét alkalmából a NAV is razziára készül. Az Agrármarketing Centrum viszont kampányt indított a hazai sertéshús védelmében.

Több tonna romlott húst foglaltak le Szarvason

Szarvason több tonna romlott húst foglaltak le a szakhatóságok egy vállalkozás telephelyén, a cég tevékenységét az élelmiszerlánc-biztonsági szakhatóság felfüggesztette – mondta Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A bejelentés Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság részéről érkezett.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG